Forrás: Getty

#vegyélhazait – És tekerd a maximumra az őszi hangulatot

Ötlet Stúdió

Néhány éve úgy döntöttem, hogy feladom az irodai állásom, és virágkötő leszek. Kislányom születése után kezdtem el dekorációkat gyártani, majd megalapítottam az Ötlet Stúdió Facebook oldalt. Elsőként itt osztottam meg a munkáimat. Elvégeztem egy virágkötő tanfolyamot, majd belevágtam.  Ma már workshopokat tartok, foglalkozom rendezvénydekorációval és árusítással is.  Munkáimban törekszem a  természetességre. Kedvenc alapanyagjaim az élőnövények.

Galéria / 9 kép

Megnézem a galériát

Nyitrai Kinga Otthon dekor

Októberi lányként ez a kedvenc hónapom, nagyon szeretem ezt az időszakot, az ősz színeit, az esőt, a természet kincseit. Leginkább a természetes, neutrális, rusztikus stílus áll közel hozzám, ezt próbálom  a termékfotókon is visszaadni. Az ősz slágerterméke nálam abszolút a horgolt tök, amit nagyon szívesen készítek egyedi elképzelések alapján, ezért számtalan színben, méretben készültek el idén sok-sok lakásba.

A nagy érdeklődés miatt nem jutott időm megvalósítani a többi ötletem, amit terveztem őszre, de ezt cseppet sem bánom, majd jövőre …. Igazi kincsvadász vagyok, sokszor vásárolok egyedi, régi mások által már megunt darabokat, amiket szinte mindig kedvem szerint átalakítok.  Ezeket használom a termékek bemutatása során, igyekszem változatos lenni, mert 250 db tök ugyanúgy lefotózva elég hamar unalmassá válna.

Az alkotás mindig is része volt az életemnek, ahogyan a hobbi szintű fotózás is, ezért mindig kattog az agyam milyen új kompozíciót találhatnék ki. Nagyon szeretem a munkám ezen részét, amikor viszont látom a kész termékeket a képeken. Bolhapiacon szerzett kedvenceim megjelennek ezeken a képeken, a régi, rusztikus ütött-kopott deszka hátterekkel együtt. A visszajelzések alapján pedig nagyon szeretik a képeim hangulatát a követőim.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/nyitraikingaotthondekor

Galéria / 25 kép

Megnézem a galériát

Fruzsina Design

Abonyi-Tóth Fruzsina vagyok, a Fruzsina Design márka tulajdonosa. Műhelyemben kézműves textil dekorációkat készítek. Termékeim között szerepelnek például textil tökök és textil tökkel készült dekorációk is, amelyek őszies hangulatot varázsolnak bármely otthonba.

Weboldalam: http://www.fruzsinadesign.hu

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

EnzOdin Dekor

Fojtyik István vagyok, az EnzOdin Dekor alapítója. Vállalkozásom névadói, kisfiaim, Enzò és Odin. 3 éve foglalkozom szezonális, tartós lakásdekorációk készítésével, melyekhez minőségi alapanyagokat használok. Hiszem, hogy kézzel készült alkotást vásárolni, illetve ajándékozni az egyik legjobb dolog, mert szívvel-lélekkel készültek. Amennyiben tetszenek a munkáim, Facebookon az EnzOdin Dekor oldalon vagyok elérhető.

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.