Forrás: Getty

Így rakj rendet villámgyorsan, ha váratlan vendégeid érkeznek

Amikor látogatók érkeznek otthonunkba, szeretünk jó benyomást kelteni, és tiszta, rendezett környezetben, felkészülten várni őket. Ugyanakkor előfordul, hogy erre nincsen lehetőségünk, mert váratlanul toppannak be a vendégek. Rachel Hoffman író és rendszerezés-guru több könyvet is írt a rendrakás és takarítás témájában. Az ő tippjeivel többé nem jelent gondot, ha rumli van otthon, és gyorsan kell cselekedni.

Fókuszáljunk egy területre

„Mindig ott kezdjük a rendrakást, ahol várhatóan a legtöbb időt fogjuk tölteni” – javasolja Hoffman, aki szerint csak az időt vesztegetjük, ha az egész lakást össze akarjuk kapni. Ne aggódjunk azok miatt a szobák miatt, amiket nem fognak látni a vendégek. Nyugodtan csukjuk be a hálószobaajtót és zárjuk le azokat a, „privát területeket”, ahova nem akarjuk, hogy a látogatók bemenjenek. Ha egy ismerős telefonál, hogy tíz perc múlva ott van, akkor első lépésben jelöljük ki a lakás azon részeit, ahová az illetőt invitáljuk, és igyekezzünk azt rendbe kapni.

A konyha legyen rendben

A konyhát nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen a vendégeket egy üdítővel, egy kávéval vagy egy kis ropogtatni valóval biztosan megkínáljuk. Ezért érdemes a nagyobb hangsúlyt erre a helyiségre fektetni, és sietve elpakolni, majd letisztítani a pultot. A koszos edények mehetnek a mosogatógépbe, vagy legalább öblítsük el gyorsan az apróbb dolgokat, a nagyobb, súrolásra szoruló koszos edényeket pedig rejtsük a mosogató alá. A szemetet vigyük ki, hogy ne legyen kellemetlen szag, és esetleg tegyünk fel főni egy finom, illatos teát.

Így rakj rendet villámgyorsan, ha váratlan vendégeid érkeznek
Forrás: Getty

Nappali és étkező

A nappaliban a dohányzóasztalra, az étkezőben pedig a konyhaasztalra fókuszáljunk, hiszen jellemzően itt halmozódik fel sok apróság, amelyek rendetlen hatást keltenek. Pakoljuk el gyorsan ezeket a tárgyakat – ha más nem, dobáljuk be őket a szekrénybe –, és töröljük le az asztallapokat. Már ennyitől tisztábbnak tűnik majd a szoba. Gondoljuk ki, hol fogjuk ülőhellyel kínálni a vendéget, és tegyünk szabaddá egy széket a számára. A kanapén igazítsuk meg a huzatot és a párnákat, ettől egyből rendezetté válik a helyiség.

Fürdőszoba

A fürdőszobát és a mosdót mindenképpen át kell nézni, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor akarja használni valaki. Ha szükséges, gyorsan takarítsuk ki a wc-t és a mosdókagylót, valamint készítsünk ki tiszta kéztörlőt.

Az első benyomás

A bejárat és az előszoba az első, amit az érkező vendégek meglátnak. Ezért Hoffman azt javasolja, hogy menjünk ki a házból, majd sétáljunk vissza, mintha most érkeznénk. Útközben pedig nézzük meg, van-e bármilyen zavaró dolog az előtérben. Figyeljünk rá, hogy legyen egy szabad fogas, ahová a vendég a kabátját teheti, a saját lábbeliket pedig helyezzük el a cipősszekrényben. Ha a fogadótér rendezett hatást kelt, azzal egyből pozitív benyomást tehetünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.