Forrás: Getty

A jövő technológiája: ezért népszerűek a 3D nyomtatott házak

Az első 3D nyomtatott lakópark

Hosszú út vezetett az első prototípusok létrehozásától a beköltözhető otthonokig, de 2021 elején már megjelentek a 3D nyomtatott házak az Egyesült Államok ingatlanpiacán. Az első ilyen technológiával készült lakóházat a New York állambeli Riverheadben adták el, három hálószobával, két fürdővel, valamint egy kétkocsis garázzsal rendelkezik.

Azóta rengeteget fejlődött a technológia, és számos hasonló épületet felhúztak. 2022-ben indult el például a világ egyik legnagyobb 3D-nyomtatással készült lakóparkjának építése. A Wolf Ranch „Genesis Collection” elnevezésű, 100 házból álló lakónegyede 2024 augusztusában került átadásra. A San Gabriel folyó partján található lakóparkot egy az egyben a Vulcan névre keresztelt robotnyomtató hozta létre.

A 13 méter széles és 4,75 tonna súlyú Vulcan nyomtató pontosan úgy működik, mint egy asztali 3D nyomtató, csak nem tárgyakat, hanem otthonokat készít. A gép két év alatt nyomtatta ki a 100 lakóépületet, az építkezés minimális emberi munkaerőt igényelt.

Speciális építőanyagot használnak

A kivitelezésért felelős ICON vállalat szerint az új otthonok nemcsak impozánsak, hanem innovatívak és környezetbarátak is. Az építőanyag, amit a nyomtatáshoz használnak betonpor, víz, homok és egyéb adalékanyagok egyvelege. A pasztaszerű keveréket a gép egy fúvóka segítségével önti ki. A nyomtató előre meghatározott útvonalon halad, és egyik réteget a másikra halmozva állítja fel a ház falait. Két réteg felhordása között a keveréket betonszárítóval megszilárdítják. Ez a rétegezés egyébként a belső falakon is megjelenik bordák formájában, ami különleges és egyedi megjelenést biztosít.

A speciális betonkeverék összetételnél figyeltek arra, hogy megfelelő szigetelést biztosítson, így nem szükséges külön szigetelőanyaggal is borítani a házfalakat. Ráadásul – az ígéretek szerint – az anyag ellenáll a víznek, a penésznek, a termeszeknek és a szélsőséges időjárásnak is. 

Nemcsak betont használnak viszont az építőipari 3D nyomtatásnál, hanem egyéb anyagokkal is kísérleteznek, hiszen a technológia lehetővé teszi az újrahasznosított anyagok bevonását. A BioHome3D projekt keretében például kizárólag biogyantát és farostot használtak, hogy egy környezetbarát, biológiailag lebomló anyagokból álló házat húzzanak fel.

Egy nap, egy ház

Lakóházak mellett ipari ingatlanok is létrehozhatóak 3D nyomtatással, ráadásul a gép elképesztő gyorsasággal dolgozik, mindössze 24 óra leforgása alatt fel tudja állítani a falakat. A világ minden táján egyre több ilyen építmény létesül, Dubajban irodaházat húztak fel, Szaúd-Arábiában idén egy 3D nyomtatott mecsetet adtak át. A technológia természetesen Európába is eljutott: pár éve Amszterdamban egy 3D nyomtatott hidat avattak fel, és szintén Hollandiában, Eindhovenben adták át a kontinens első 3D nyomtatott lakóházát.

A technológia új és fenntartható megoldásokat kínál, költséghatékony és sokoldalú, nem csoda hát, ha sokan úgy gondolják, hogy teljesen átformálja majd az építőipart. Elképzelhető, hogy néhány év múlva az ingatlanok jelentős része így épül majd.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.