Levél Nagyapámnak
Rég írtam, ne haragudj, de sok minden összejött az utóbbi időben. Eszterrel már nem tudtuk folytatni. A közös házat, tudod, a mindentől elzártat az erdőben, eladtam. Annyira azért nem bánom, a remeteélet antiszociálissá tett, jobb nekem emberek között. Aztán jött egy házaspár, ügyvédek, akiknek pont a csendre, az erdőre, az elzártságra volt szükségük, úgyhogy vettek egy kis magányt 18 millió forintért. A pénzt megfeleztük Eszterrel, aztán elindultunk, de már mindketten más irányba.
Ingatlanpiaci kuriózum
Persze most azt kérdezed, mire elég 9 millió. Nem kevés. Nagy pénzből különben is könnyű lakást venni és berendezni, a művészet inkább a semmiből összehozni valamit, ami különleges is. Amikor számot vetettem a tőkémmel, tudtam, hogy szerény elvárásaim lehetnek. Aztán szembejött ez az ingatlanpiaci csemege a negyvenes évek elején épült házban. Az eladó annak idején megvette a társasház légópincéjét, gyanítom, fillérekért. A lakóközösség a háta mögött összesúgott, hogy micsoda balek, ők, a társasház viszont milyen jó üzletet kötöttek. Egyhamar megváltozott a véleményük, amikor ne kérdezd, hogyan, de átminősíttette ingatlanná a légópincét. Ügyes volt, talán azzal érvelt, hogy ennél sokkal rosszabb ingatlanok vegetálnak a földfelszín felett. Egyébként nem nyúlt hozzá, a pókhálókat sem szedte le, ám kis idő múlva jó haszonnal eladta: nekem.
Otthon karnyújtásnyira
4,2 milliót adtam érte tavaly. 74 m2-t lakom belőle, egyébként 90 m2. Amikor először megnéztem, koszos volt, viszont nem vizesedett, ami kiindulási alapnak jó, a víz és az áram bármikor bevezethető, ezekkel a hiányosságokkal nem foglalkoztam. Amikor meghoztam a döntést a piszkos, 40 fő számára épített légópincében, átfutott az agyamban, mennyit meséltél a második világháborúról, a légiriadókról, a légópincében töltött mindennapokról, ami akkor megmentette az életedet, most pedig az enyémet, mert kézzel fogható közelségbe hozta az otthont. Ekkor döntöttem el, hogy megveszem. Kihívásként tekintettem rá, érdekelt, lehet-e otthont faragni a meglévő adottságokból. Mivel a bütykölés szeretetét is tőled örököltem, a felújítások nagy részét magam végeztem. A stílus a légópince jellegből adta magát: a lakást indusztriálisra hangoltam.
Falon kívül futó vezetékek
A felújítás két hónapig tartott. Először is a padlót láttuk el vízszigeteléssel, arra jött 10 cm beton, amelyet betonfestékkel kentem le. Azután kiépíttettem az elektromos és vízhálózatot. A villanyszerelő korodbeli, nyolcvanas éveit taposó öreg szaki volt. Nem igazán értette, amikor arra kérem, hogy a stílushoz illeszkedve a falon kívül hozza el a vezetékeket. Nem hitt abban, hogy ez jól fog kinézni, végül maga is hozzájárult ahhoz, hogy látványos legyen. A pincéjéből előbányászott egy csomó távtartót, tudod, olyan darált műanyagból lévő préselt szoci elemeket, amilyenek már rég nem is kaphatóak. A végén, amikor készen lett, ő maga ismerte el, hogy ez bitang jól néz ki – szerintem is egyébként. Ezután ytong elemekből megépíttettem a vizesblokkokat, a vécé darálós lett, annyira alul vagyunk. Az adottságok miatt a szellőztetést is meg kellett oldani, az eredetinél nagyobb ablakokat helyeztettem be, a fűtési mód kiválasztásakor az elektromos radiátorok mellett döntöttem. A norvég fűtőtestek jól és gazdaságosan fűtik fel az egy légterű lakást.
Szakmunkák házilag
Ezután jött az aprómunka, egy barátom asztalossegédjeként éltem ki a kreativitásom jó részét. A vizesblokkra pajtaajtók kerültek, melyek fölül a vassínek segítségével nyithatók, zárhatók. Az étkezőasztal mellett lambériát látsz fordítva feltéve, magam színeztem. A saját készítésű rönkasztalok, padok sokat dobnak a hangulaton, illetve a tömörfa szék, amely ülőalkalmatosság, de szobornak is elmegy, egy kis luxust csempész az ipari hangulatba. A konyha az IKEA turkálójából való, a felső elemet bontott fából magam fabrikáltam, a mellette lévő bontott tégla-felületen zöld festékkel mentem át.
Fém és fa mindenhol
A könyveim nélkül nem költözöm, nélkülük nem lakás a lakás. A füles fotel szintén jött, az alaptartozékom. A lámpák egy régi vegyi gyárban szolgáltak annak idején, a szemeteskuka vitorláslánctartó volt, a sárga öltözőszekrény hetvenéves darab valamely sportlétesítményből, a súlyzókat magam fújtam bronzra. A fémtárgyak használatának ötletét az ablakok előtt lévő golyóálló acélredőny és a bejárati ajtó adta. Masszív szerkezet, biztonságosabb bármilyen több ponton záródó biztonsági ajtónál. A fémet egyébként is szeretem, nagy álmom, hogy a fürdőszobába a zuhany elé, a felfröccsenő vizet felfogó fémszerkezetes, osztottüveg-ablakos falat építsek.
Meg kell tapasztalni
Amikor elkészültem vele és meglátták a gyerekek, először nem értették, de ma már imádják, és érzik, hogy ez trendi, annál is inkább, mert a pozitív képregényhősök, Batman és a Zöld Íjász is ilyen helyeken laknak. Én is megszerettem, ez volt az első otthonom, aminek kialakításába nem szólt bele senki és szabadon alkothattam. Persze nem ez a végállomás. Lakható, de hosszú távon azért hiányát érzem a nagy ablakoknak. Képzeld, párszor aludt itt néhány, a második világháborús történelem iránt érdeklődő turista, és imádták. Tudtad, hogy az ilyen lakásokat külföldön havi több százezer forintért lehet kiadni? Micsoda időket élünk, mi? Hamarosan elugrom érted, és elhozlak, hogy érezd te is, milyen egy otthonná alakított légópince.
– Ölel:unokád
Galéria / 11 kép
A teljes cikk a 2017/01-es Otthonok&Megoldások magazinban jelent meg.
Fotók: Tóth Milán
