“Amikor érdeklődőként először beléptem az udvarba, egyből beleszerettem a házba. Egy múltból idevarázsolt, meseszerű udvart láttam magam
előtt, ami kicsit hasonlított a mediterrán építészetre is. Az udvaron gondos kezek munkájaként gyönyörű növények, kerámia edények és mindenféle ízléses csecsebecse látványa fogadott. Semmilyen – itthon oly’ megszokott – rendetlenségnek nyoma sem volt” – idézi fel az első, mindent megalapozó benyomását Márta.
A lakás tetőtéri, és a felújítás során szinte mindent helyrehoztak, de az alapterület és a főfalak vonalvezetése nem tért el a 400 éve kialakítottaktól. Ez a vonalvezetés azt jelentette, hogy a lakásban sok helyen faltörések vannak, nincsenek párhuzamos falak, illetve 90 fokos derékszög sem.
“A szerelem, mint tudjuk, képes elsöpörni mindent… Esetemben ez azt jelentette, hogy lifthez szokott énemet nem érdekelte a keskeny, 2. emeletre felvezető csigalépcső, de még a falazat szabálytalanságai sem. Így a frissen átadott új lakás minden nehézsége ellenére is is úgy döntöttem, megveszem.”
A konyha és a fürdő feladta a leckét
A konyhában több problémával is szembesült Márta:
- A tetőtéri ablakok kb. 120 cm magasan kezdődnek, de a fal dőlésszöge olyan meredek volt, hogy a konyhaszekrény elhelyezése csak egyetlen falon volt lehetséges, ott viszont a mennyezet egyszer csak elfogyott.
- A konyha-nappali alapterülete trapéz vonalat követett, a kezdeti kb. 4,5 méter helyett a végére kb. 1,8 méterre szűkült, mindez nehezítve a meredek tetőtéri síkkal a másik oldalon.
- A vásárláskor Márta vette észre, hogy a konyhabútor számára egyedül alkalmas falban is két helyen van törés: “Amikor az asztalos meglátta a lakást, könyörgött, hogy vegyek inkább egy másikat.”
- Gondot okozott a háztartási holmik (felmosó, vasaló deszka, porszívó és egyebek) elhelyezése. Itt viszont a konyha lehetetlen formája hátrányából előny született, ugyanis a konyhaszekrény sarki elemét csuklós ajtóval rendelkező L alakú formára készítették, így ebben a térben minden elfér.
- Jó ötlet volt kombi mikrohullámú sütőt vásárolni, mert így egy géppel kevesebb helyre volt szükségük.
Galéria / 2 kép
A derékszög nélküli fürdő
A fürdőszobába a kivitelező kádat telepített, amit viszont Márta nem használ, és helypazarlónak gondolta, ezért úgy döntött, zuhanyzóra cseréli. Viszont a fürdőben lévő sarkok sem voltak derékszögűek, és az aljzatbeton nem tette lehetővé az épített zuhany telepítését. Nem volt mit tenni, kellett keresni egy olyan burkolót, aki hajlandó volt kialakítani a 90 fokos sarkot, ahova már el tudtak helyezni egy zuhanytálcát. Mindezt a lehető legkevesebb bontással csinálták úgy, hogy milliméter pontossággal ki lett mérve minden, és a régi csempe tetejére tették egy másik csempét.
Galéria / 2 kép
A fürdőszobában a bútorok román gyártmányok, nagyon esztétikusak, könnyű takarítani őket, az álló szekrény mélysége éppen ideális. A kék csempe az Obiból van, a kabin és a tálca pedig a Ravak minőségi termékei.
A tervezés sűrűjében
“A kihívás tehát volt bőven. Ezután elkezdtem lerajzolni a kritikus helyeket. A legnagyobb gondot az étkezőasztal elhelyezése jelentette, mert a konyha-nappali rész nagymértékű szűkülése, plusz a tetőtéri sík az utunkban állt. De addig rajzolgattam, míg a végén meg nem találtam a megoldást. Amit el kellett engednem, az a vendégfogadásra alkalmas, több személy által körül ülhető étkező asztal volt. De nem bánom. Ha többen vagyunk, egy picivel több szervezés kell a közös étkezésekhez.”
Ezt követően aztán a bútorlap színmintákat, tapétákat, falszíneket, burkolatokat, csempéket kezdte el Márta kiválasztani. Mindenhova egy kis egységcsomaggal ment, hogy a színek és mintázatok jók legyenek együtt. A konyhaszekrény például végül is három színből készült el. “Aki felújít, készítsen fotókat a vezetékek nyomvonaláról, lehetőleg méretezve, vakolás után, festés előtt. Megéri a pluszmunkát. Szintén javaslom, hogy gépi színkeveréssel vásároljunk festéket, színkódok alapján. Az a tapasztalatom, hogy még egy többéves fal esetében is nagyszerűen lehet javítani szükség esetén teljesen azonos színnel.”
Már az előszobában a beépített gardrób szekrény is trapéz alakú. Itt érdemes megnézni a tükrös szekrényt, amely mögött nagyon jól használható cipős szekrény és egyéb tároló található, ha az ajtót kiforgatjuk. Nagyszerű találmány, mindössze 18 cm mélységet vesz el a térből, és már itthon is kapható. Mivel a nappali-étkezőben a 4 tetőtéri ablak nagyon világossá tette ezt a teret, Márta bátorkodott egy sötétszürke, majdnem fekete tapétát választani két falszakaszra is.
Galéria / 7 kép
Csupa szerelemből
“Az elkészült lakás szépítésében segítségemre volt egy lakberendezéssel foglalkozó hölgy, aki minden ötletemet – a kiválasztott színeket, lámpákat, kárpitokat, burkolatot, falszíneket, bútorokat – megszerkesztette, hogy lássam, a használhatóság és az esztétika hogyan tud megvalósulni. Ezen felül az asztalosom, akivel több mint 20 éve dolgozom. A ház udvarát pedig egy idős magyar svájci házaspár gondozza, csinosítja – csupán szerelemből ők is.”
Galéria / 2 kép