Forrás: Getty

Így alakíthatod át a gyerekszobát kis költségvetésből

A babaszobában még aranyosnak számító állatfigurák pár év múltán nem szívesen látott lakókká válnak, átveszik a helyüket az autók, repülők, szuperhősök és sárkányok, vagy éppen a Disney hercegnők és az unikornisok. Később persze ezek a figurák is eltűnnek a kis tinédzser birodalmából, és ismét nekifuthatunk a szoba teljes átalakításának.

Azaz: ahogy nőnek a gyerekek, úgy kell folyamatosan átrendezni a birodalmukat, ami igen költséges művelet lehet, ha nem tervezünk előre. Ám ha az alábbiakra figyelünk a szoba kialakításnál, akkor egyszerűen és költséghatékonyan is felfrissíthetjük a belső teret.

Megoldások falfestés helyett

Bár nagyon jól mutatnak a hatalmas, egész szobát befedő állatos vagy rajzfilmfigurás falfestmények, ezekre könnyen ráunhatnak a kicsik. A teljes szoba évenkénti átfestése pedig igen költséges lehet. Éppen ezért érdemes semleges alapszínt választani, és a falakat könnyen eltávolítható falmatricákkal vagy öntapadós tapétával díszíteni. Ezeket akár félévente lecserélhetjük a gyermekünk ízlése szerint.

Szintén kiváló megoldás, ha az egyik falfelületre fa léceket helyezünk. Erre a fakeretre aztán bármilyen falikép felszegelhető, akár dinoszauruszos, akár autóversenyzős, vagy később a kedvenc együttes posztere is. Ugyanilyen célra mágnestáblát is használhatunk, amire a képek felerősítésén kívül még rajzolni is lehet.

Különböző méretű képkeretek elhelyezésével akár fotófalat is kialakíthatunk. Tegyünk fel a falra egy nagyobb, A4-es méretű kereteket a gyerek saját készítésű rajzainak, festményeknek. Mellé kisebb képkeretekbe mehetnek a közös fotók a barátokkal, rokonokkal, és persze a kedvenc rajzfilmhősök poszterei is helyet kaphatnak egy-egy képkeretben. A kirakott képek rendszeres cseréjével gyorsan és költséghatékonyan felfrissíthetjük a szobát, és mindig szem előtt lehetnek a gyerek aktuális kedvencei.

Ha mindenképpen ragaszkodunk a dekorációs falfestéshez vagy a mintás tapétához, akkor figyeljünk arra, hogy csak az egyik fal kapjon ilyen díszítést, hogy ha esetleg pár hónap múlva mégsem tetszik a gyerkőcnek, akkor ne kelljen az egész szobát átfesteni. A színek megválasztásánál vegyük figyelembe a helyiség funkcióját: csak játszik itt a gyerkőc, esetleg tanul, vagy aludni is itt szokott? Ha a szobát pihenésre is használja, akkor a falfestésben kerüljük az erős, vibráló színeket (például a sárgát, a pirosat, a narancsot), mert zavarhatja az alvás minőségét.

Kiegészítők cseréje

Nem szükséges egy életnagyságú Amerika Kapitányt beszereznünk, csak mert Marvel-rajongó a gyermek. Elég néhány kiegészítővel – párnákkal, képekkel, ágytakaróval – díszíteni a szobát, vagy kicserélni a szőnyeget.

A kedvenc rajzfilmhősök könnyen visszaköszönhetnek a tárolóelemeken is. Jelöljünk ki különböző méretű papírdobozokat az apróbb játékoknak, plüssöknek, írószereknek. A dobozokat bevonhatjuk a gyermek ízlésének megfelelő csomagolópapírral, vagy dekorálhatjuk nagy méretű matricákkal.

Teljesen megváltoztathatjuk a gyerekszoba hangulatát azzal, ha a falról leszedjük a régi dekormatricákat, kicseréljük a plakátokat és a képeket, áthúzzuk a párnákat és a takarókat. Egy dinórajongó szobáját néhány kiegészítő cseréjével könnyen átalakíthatjuk egy focirajongó szobájává.

Fények megválasztása

A szobai világítás cseréjével az egész helyiség hangulatát megváltoztathatjuk. Fényfüzérek, hangulatlámpák felszerelésével, az asztali- és mennyezeti lámpa cseréjével vagy egy projektor elhelyezésével meghitebbé, kuckósabbá tehetjük a gyermekbirodalmat.

Többfunkciós bútorok

Érdemes könnyen átalakítható, többféle módon használható bútorokat választani. Az íróasztallá alakítható kiságy, a különálló asztalkává és székké forgatható etetőszék, a tárolóként is funkcionáló asztal, a cserélhető fiókos komód mind praktikus és időtálló darab lehet. A gyerekszékek legyenek állítható magasságúak, és a szekrények megválasztásánál is jó, ha figyelünk arra, hogy a belső pocok, elválasztók variálhatóak legyenek. Így ezek a bútordarabok sokáig használhatóak, nem szükséges a rendszeres cseréjük, főleg, ha semleges színben szereztük be őket.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.