Mi is az az aromaterápia?
De kezdjük az alapokkal, mert biztos, hogy akad, aki még annyira nem ismerős ezen a területen. Az aromaterápia lelke a százszázalékos tisztaságú, finom, természetes illóolaj. A kutatások már régen bebizonyították, hogy bizonyos aromák konkrétan képesek befolyásolni a hangulatot, a lelki, sőt a fizikai állapotot is. Olyannyira, hogy túl az ellazuláson, a megtapasztalható nyugalmon, nem egyszer adott betegségek tünetei is jelentős mértékben enyhülhetnek, mint például megfázás, migrén. Az aromaterápia tehát tulajdonképpen egy holisztikus kezelési forma, lévén a növényi kivonatok a test-lélek-szellem hármasának harmóniáját segíthetik elő.
Kis érdekesség, hogy maga az aromaterápia, mint kifejezés nem túl régi, a XX. században kezdett el közszájon forogni, addig maga az eljárás, valamint annak alapjai több ezer évvel ezelőtt is ismertek és elismertek voltak. A témában jártas tudósok úgy vélik, a kínai kultúrában jelent meg először az aromák tudatos alkalmazása. Az egyiptomiak még desztilláló szerkezetet is fejlesztettek, és nemcsak testi, hanem spirituális célból is használták az illóolajokat, amiknek az aromái a feltárt sírokban a mai napig érezhetőek.
Hogyan csempészhető bele a természet a mindennapokba?
Így! Az aromaterápia és a természetes illóolajok segítségével. Általuk könnyedebbé válhat a légzés, csökkenhet az amúgy mindig az egekben járó stressz szint, és beköszönthet az az ellazító, nyugodt környezet, ami aztán inspirációként szolgálhat a pihenéshez, az alkotáshoz, vagy egyéb tevékenységekhez.
Az emberi testben mintegy négyszáz különböző illatreceptor található, azaz számtalan illat felismerésére vagyunk képesek. Ráadásul a belélegzett illóanyagok a tüdőbe kerülve bejutnak a véráramlásba is, ezáltal konkrétan alkalmasak a test támogatására. A lelki pozitívumok, amik újfent kihatnak a fizikumra dióhéjban az alábbiak:
- nyugodt, pihentető alvás, például levendula, kamilla hozzájárulásával,
- légzési nehézségek kezelése: a borsmenta, vagy az eukaliptusz antiszeptikus hatásúak, azaz még a vírusok, baktériumok, és gombák semlegesítésében is az élen járnak,
- stresszcsökkentés, ami önmagában fél egészség, mivel számos betegség alapját a stresszes életvitel adja.
S mindez pusztán a jéghegy csúcsa.
Mit érdemes tudni a diffúzorról?
Az ultrahangos hideg párásító, azaz ultrahangos aroma diffúzor az aromaterápia leghatásosabb eszköze, mivel hathatós közbenjárásával az illóolajok részecskéinek szétbontása egyetlen légtérben könnyedén megvalósítható. Nem mellesleg kifejezetten dekoratív eszközről beszélünk, ami, túl hatékonyságán és hasznosságán, a szépségével is hozzájárulhat a környezet harmóniájához.