Forrás: Getty

Mariah Carey ünnepi dekorációja régi idők karácsonyát idézi

Nehéz ma már elképzelni az ünnepeket Mariah Carey: All I Want for Christmas is You száma nélkül, hiszen az 1994-ben debütált dal kétségtelenül a világ egyik legismertebb és leghallgatottabb karácsonyi slágere lett. Vannak, akik imádják, sokan nem szeretik, ám egy biztos: kikerülni lehetetlen, hiszen a plázákban, karácsonyi vásárokon és a különféle ünnepi eseményeken is unalomig játsszák ezt a ma már klasszikusnak számító zenét. Az énekesnő karrierjét is meghatározta a sláger, hiszen azóta gyerekkönyvet és animációs filmet is készített a dal alapján, és minden év decemberében karácsonyi koncertturnéra megy.

A szám megjelenése óta 30 év telt el, a kerek évforduló alkalmából pedig Mariah Carey – akit az Egyesült Államokban csak a karácsony királynőjeként emlegetnek – egy különleges ünnepi kollekcióval rukkolt elő az Amazonnal együttműködve.

Piros, arany és fehér

Az énekesnő kollekciója elég széles termékpalettát ölel fel: a kínálatban megtalálhatóak a hógömbök, ünnepi gyertyák, mellettük van párnahuzat, lábtörlő, papucs és sapka, de a legendássá vált dalt is beszerezhetjük aranyszínű magnókazettán, bakelit lemezen és CD-n is. Bár vannak egészen extrémnek mondható darabok – mint például a kültéren használható, felfújható Mariah Carey-dísz, vagy a sztár fiatalkori arcképével díszített takaró –, lakásdekorációk között kétségtelenül találunk stílusos kiegészítőket is.

Ilyenek az énekesnő monogramjával ellátott elegáns piros-fehér gyertyák, a puha szövetből készült karácsonyfatalp takaró vagy az arany és piros színű gömbdíszek „All I Want for Christmas is You” felirattal. A lakásdekor terén három fő színt használnak, ezek a piros, az arany és a törtfehér, ami egy klasszikus és időtálló kombináció. A minták és feliratok is a régi idők karácsonyi hangulatát idézik, a fényes, szatén anyagok pedig eleganciát kölcsönöznek a termékeknek.

Otthonában is arany díszeket használ

Az énekesnő egy korábbi interjúban bevallotta: ő maga általában két karácsonyfát díszít fel az otthonában. „Két különböző stílusú fa van otthon. Az egyik grandiózusabb, arany és krémszínű díszek, csillogó angyalok és pillangók vannak rajta. Ennek a fának a látványa valóban lenyűgöző, és boldoggá tesz. Ugyanakkor állítunk egy másik karácsonyfát is, ami inkább olyan, mint Charlie Brown fája: kicsi, ritkás, nem túl szép formájú, és a klasszikus értelemben véve nem látványos. Azonban erre családi polaroid fotókat akasztunk, együtt díszítjük, és közben jól szórakozunk. Néhány rajongómtól kaptam karácsonyfadíszeket ajándékba, ezeket is fel szoktuk rá akasztani. Igazán kedves kis karácsonyfa lesz belőle, szép színes fényekkel” – mondta a People magazinnak.

Mindemellett az énekesnő igyekszik karácsonykor havas helyre menni, és boldog, felejthetetlen ünnepi pillanatokat szerezni a gyermekeinek. „Gyermekkoromban mindig arra vágytam, hogy karácsonykor a dolgok tökéletesek legyenek. De soha nem voltak azok. Igazából nagyon szomorú karácsonyaim voltak, de felnőtt fejjel igyekeztem megtalálni az ünnep ragyogó fényét” – tette hozzá.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.