Forrás: Getty
1. Időben csökkentsd a vízmennyiséget
Szinte minden szobanövény téli álomba merül, ami azt jelenti, hogy nincs szükségük annyi vízre, mint a melegebb évszakokban. Ha továbbra is változatlan vízmennyiséggel öntözöd őket, beindulhat rothadás, vagy különféle betegségek üthetik fel a fejüket. A szobanövények téli időre való felkészítése tehát azzal kezdődik, hogy fokozatosan kevesebb vízre szoktatjuk őket. Ha kétségeid vannak afelől, hogy elegendő vízhez jutnak-e, rendszeresen ellenőrizd a talaj nedvességét.
2. Figyelmesen a tápoldatokkal
Fontos, hogy télen nem érdemes túlzottan tápoldatozni sem a szobanövényeket. Ha egészségesek, ebben az időszakban akár teljesen el is hagyható a tápoldat. Ha mégis indokoltnak látod, hogy szükségük van némi tápszerre, mielőtt a növényre öntenéd, 50 százalékkal hígítsd fel.
3. Mosd meg és hozd rendbe a növényt
A szeretett cserepes növényeket érdemes óvatosan megmosni, és az elszáradt, beteg részeket eltávolítani róla, mielőtt beviszed a házba. Ez többek között azért is fontos, mert a poros levél hozzájárulhat a növény megbetegedéséhez, hiszen megakadályozza a megfelelő fényfelvételt. Ezért is jó, ha havonta finoman portalanítod a cserepeseket.
4. Várj az átültetéssel
Az átültetés megviseli a növényeket, pedig télen minden erejükre szükségük van a túléléshez. Ezért érdemes tavaszig várni, ha csak nem különösen indokolt a friss talajba való áthelyezés. Ha nagyon muszáj, akkor érdemes ezen mielőbb, lehetőleg kora ősszel átesni.
5. Huzatos helyek kerülése
Hasznos a szobanövényeket ablak közelébe helyezni, hogy elegendő fényt kapjanak, de arra mindenképp ügyelj, hogy huzatos helyre ne tedd őket, hiszen télen emiatt meg is fázhatnak. A legjobb, ha közvetlenül egyáltalán nem éri őket hideg levegő, tehát ne nyiss ablakot rájuk. Nem árt ellenőrizni az ablakok szigetelését sem, mivel az érzékenyebb fajtákra a beszűrődő hideg is rossz hatással lehet. Ugyanígy figyelni kell a túl meleg levegő elkerülésére is, tehát radiátor elé se tedd a cserepeseket, amikor behozod őket kintről.
+1. Kártevők kiirtása
Érdemes a bevitel előtt átnézni a növények leveleit, valamint a földjüket is, hiszen a rajtuk élősködő kártevők könnyen átterjedhetnek a többi cserepesre bent. Ha problémát észlelsz, érdemes azonnal célzottan kezelni, és a problémás növényt elkülöníteni a többitől.