Forrás: Getty

Tapétázás menete – Mindössze 7 lépés, és már készen is vagy

A tapétázás menete több lépésből áll, melyek mindegyikét az alábbiakban részletezzük, hogy a jövőben ne riadj vissza attól, ha belezúgsz egy gyönyörű tapétába, épp ellenkezőleg, izgatottan várd azt a pillanatot, amikor végre felteheted a falra.

Tapétázás menete

#1 lépés – Fal alapozása

Mielőtt fel tudnánk ragasztani az új tapétát, le kell szedni a régit, majd kijavítani a fal egyenetlenségeit. A flíz-, illetve vékony papírtapéták esetén nagyon fontos, hogy szép egyenletes legyen a fal felülete. Ezen kívül alaposan tisztítsuk meg a falat, és tüntessünk el minden zsír- és koszfoltot.

#2 lépés – A csíkok méretre vágása

A csíkokat mindig egy kicsivel hosszabbra vágjuk, mint amit korábban mértünk, hogy elkerüljük az esetleges mérési hibákat. A nagyobb mintákkal ellátott tapéták esetén nagyon alaposan kell dolgoznunk, ugyanis mindig ugyanazzal a mintával kell a mennyezetnél kezdenünk a ragasztást.

#3 lépés – Ragasztó felkenése

A papírtapétákat alaposan kenjük be ragasztóval, majd a csík végeit hajtsuk be annak közepére, és tekerjük fel. A ragasztót ezután kb. 8-12 percig hagyjuk hatni, majd utána folytathatjuk a munkát. A flíztapétákat nem kell külön bekenni ragasztóval, aminek köszönhetően a ragasztó hatóidejét sem kell megvárnunk, ugyanis a ragasztót azonnal kenhetjük a falra.

#4 – Csíkok falra ragasztása

A csíkokat igazítsuk a plafonhoz, illetve a már korábban felragasztott tapétához. Amennyiben ferdék a falak, akkor a mennyezetnél hagyjunk rá. A flíztapétákat mindig átfedéssel tegyük fel, míg a papírból készülteket szorosan egymás mellé kell felragasztanunk. A csíkok első 10 centiméterét alaposan simítsuk át a tapétázó kefével. Nehéz papírtapéták esetén pedig csak ezután hajtsuk ki a korábban behajtott alsó részt.

#5 – Tapéta beállítása

Ha nagyjából felhelyeztük a tapétát, akkor most alaposan simítsuk át a teljes csíkot a kefével, és mindeközben figyeljünk arra, hogy pontosan illeszkedjenek egymáshoz a tapétacsíkok. Ha a simítás során nagyobbak lesznek a rések, vagy már nem fedik egymást a tapétacsíkok, akkor alulról felfelé húzzuk fel, ismét igazítsuk be, majd újból simítsuk át a kefével.

#6 – Szegélyek méretre vágása

A mennyezetnél és a padlónál egy spakli segítségével alaposan nyomkodjuk a falhoz a tapétát, majd óvatosan vágjuk le a felesleges, túllógó darabokat. Erre a legmegfelelőbb eszköz egy tapétavágó.

#7 – Száradás

Főleg papírtapéták esetén kell arra figyelnünk, hogy ne száradjanak túl gyorsan, azaz hagyjuk zárva az ablakokat és ne is fűtsük túlzottan fel az adott helyiséget, így a ragasztó gyorsabban szárad a tapétánál. Flíz tapéták esetén is kerüljük a huzatot és a meleg levegőt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.