Forrás: Getty
Tény: egy mini fürdőszoba berendezése nagy kihívások elé állít bennünket, így bármilyen tippet és tanácsot szívesen fogadunk. Alábbiakban hoztunk Nektek párat, melyektől még tágasabbnak fog tűnni a helyiség.
Mini fürdőszoba berendezése
#1 – Tárolóhely
Annak érdekében, hogy rend uralkodjon a fürdőszobában, rengeteg tárolóhelyre lesz szükségünk, ellenkező esetben garantált a káosz. A különböző kosarak és dobozok tökéletesen megfelelnek a sminktermékeinknek, de bármilyen más apróbb dolgot is el tudunk ezekbe rejteni. Természetesen egy fürdőszobaszekrényre is szükségünk lesz, illetve akasztókat is tehetünk a falra, melyekre törölközőket, de akár a hajszárítót is fel tudjuk akasztani.
#2 – Világos szín
Köztudottan a világos színek tágítják a teret, így egy mini fürdőszoba esetén inkább mellőzzük a sötét árnyalatokat. Az olyan semleges színek, mint a krém, a fehér, és a világosszürke tökéletesen megfelelnek erre a célra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy semmilyen más árnyalatot nem használhatunk, mindössze arra figyeljünk, hogy a világosak legyenek túlsúlyban. A fehérrel például szuper kontrasztot képez a fekete, a rózsaszín vagy a babakék pedig nagyon harmonikus atmoszférát teremtenek.
#3 – Fényes csempe
A matt és természetes kő hatású csempék jelenleg rendkívül trendik, ennek ellenére inkább a fényesek használatát javasoljuk, ugyanis ezek a csillogó felületüknek köszönhetően visszaverik a fényt, aminek hatására nagyobbnak fog tűnni a fürdőszoba. Egy másik nagy előnyük, hogy tisztán tartásuk is jelentősen könnyebb.
#4 – Kicsi kád
Sok esetben nem szeretnénk lemondani egy kádról, azonban egy mini fürdő esetén ez elég nagy kihívások elé állít minket. Ilyenkor minden esetben le kell mondanunk egy méretes darabról, ugyanis mindenféleképpen egy olyat kell választanunk, ami nem foglal el túl sok helyet. Az ülőkádak erre tökéletesen megfelelnek.
#5 – Természetes anyagok
A fürdőszoba kialakítása során nagy jelentőségük van a használt anyagoknak. Ha barátságos és kényelmes hangulatot szeretnénk teremteni, akkor a fa, a rattan és a kő lesz a legjobb választás. Természetesen arra is figyeljünk, hogy ezek bírják a vizet és a párát.
#6 – Megfelelő dekoráció
Attól még, hogy kevés hely van a fürdőben, nem kell lemondanunk a szép növényekről, illetve más dekorációról. A növényt nyugodtan tehetjük egy függő virágtartóba, de egy gyertyának is biztosan találunk helyet. Sőt mi több, akár a parfümjeinket is használhatjuk dekorációnak.
#7 – Fény
A megfelelő lámpák nélkül semmit se fogunk látni a fürdőben, ami igencsak megnehezíti, például, a sminkelést. Azt javasoljuk, hogy ne egy mennyezeti lámpát szereljünk fel, hanem inkább több fali lámpát, ugyanis utóbbiak nem vetnek előnytelen árnyékot, továbbá sokkal exkluzívabb és elegánsabb hatást keltenek.
#8 – Tükör
Egy tükör segítségével tágíthatjuk a teret, továbbá mélységet is adhatunk a helynek. Egy teljes alakos darabbal akár pár négyzetméterrel nagyobbnak tűnhet a fürdő, de a kisebb tükrök is hasonló hatással bírnak. Sőt mi több, ha egy tükrös fürdőszobaszekrényt választunk, akkor még extra tárolóhelyünk is lesz.