Forrás: Getty
A vágódeszka rengeteg fajta élelmiszerrel kerül kapcsolatba, hiszen Te is minden bizonnyal szoktál rajta zöldséget, gyümölcsöt, sajtot vágni, vagy kenyeret szeletelni. Az intenzív illattal rendelkező élelmiszerek pedig bizony kellemetlen szagot hagyhatnak maguk után, amit nem egyszerű eltávolítani. Legalábbis eddig biztosan kihívás elé állított. A jövőben azonban már nem fogsz azon aggódni, hogyan tudod eltüntetni a hagyma vagy a sajt nyomait a fa vágódeszkáról, amivel szemben a hagyományos mosogatószer is hatástalan.
Mindennapi tisztás
Egy fa vágódeszka többek közt azért jó választás, mert magába szívja a vizet. Ha baktériumok kerülnek a felületére, akkor a fa elvonja azokból a nedvességet, így azok egyszerűen elpusztulnak. Ebből kifolyólag a fának természetes antibakteriális hatása van. Ennek ellenére rendszeresen és alaposan kell tisztítanod a deszkát, hogy sokáig szolgálhasson. Ehhez általánosságban teljesen elegendő a víz és mosogatószer. Ha azonban már kellemetlen a szaga, akkor az alábbi trükköt próbáld ki!
Szagok hatástalanítására fel!
Ahhoz, hogy eltüntesd a szagokat, az alábbiakra lesz szükséged:
- Egy maréknyi só (a vágódeszka méretétől függően)
- Egy citrom
Lépésről lépésre
- Némi langyos vízzel nedvesítsd be a vágódeszkát.
- Szórj a vágófelületre sót. (Ne fogd vissza magad!)
- Vágd félbe a citromot, és a vágott felével pár percig dörzsöld át vele a sót.
- Dörzsölés közben folyamatosan nyomj némi citromlevet a deszkára, így a sav össze tud keveredni a sóval.
- Ha alaposan bedörzsölted a fadeszkát, akkor kb. 15 percig hagyd rajta a só és citrom keveréket.
- Az idő lejárta után öblítsd le a deszkát langyos vízzel, és hagyd alaposan megszáradni.
Ha nagyon makacs a szag, és az nem akar eltűnni, akkor párszor ismételd meg ezt az eljárást.
Tipp: Amennyiben nemcsak kellemetlen szagú, hanem el is színeződött a vágódeszka, akkor só helyett használj szódabikarbónát.