Forrás: Europress

Mitől alakul ki a pára a lakásban?
Ahogy a hőmérséklet esni kezd odakint, a levegő páratartalma kicsapódik a házfalakon belül, aminek minden reggel látható nyomai vannak az ablaküvegen vízcseppek formájában. Ebből a vízből táplálkoznak idővel a dohos, nyirkos felületek. De nem ez a pára egyetlen forrása. A szivárgó csapok és törött vezetékek a földben ugyanúgy lehetnek bűnösök ebben. Ahogy a sérült tetőszerkezet, a korhadó ablaktáblák vagy az eltömődött ereszcsatorna is okozhat beázást, amivel a probléma gyökerét jelentő víz megintcsak bejut a lakásba.
Milyen fajtáit ismerjük a dohosságnak?
Öröm az ürömben, hogy a dohos felületeket könnyű felfedeznünk. Ez a sikeresen megvívott küzdelem első és legfontosabb feltétele. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a következő lépés: azonosítanunk kell, mi okozza a problémát. A baj három fő okra vezethető vissza.
#1 Lecsapódás – a dohosság leggyakoribb okozója, amit pedig a gyenge fűtés és a rossz szellőzés kettőse idézhet elő. Például sütés-főzés után többnyire megemelkedik a lakás levegőjének páratartalma. Ha ez a nehéz levegő beszorul a falak közé, az abban lévő víz az olyan hideg felületeken, mint a falak és ablaküvegek, le fog csapódni.
#2 Szivárgás – ez a talajból támadja otthonunkat. A legbiztosabb jele annak, hogy a probléma ezen típusával állunk szemben, hogy rothad a parketta, esetleg pörög le a festék vagy a tapéta a falakról.
#3 Beázás – azaz amikor a víz cseppfolyós formájában támadja meg otthonunkat a falakon keresztül foltokat és penészt képezve a behatolási pont körül. Az áruló ez esetben leggyakrabban a vacak külső vakolat, az eltömődött vízelvezető-rendszer vagy a hibás fugázás.
Hogy szabaduljunk meg a lecsapódástól?
Csupán az, hogy feltekerjük a fűtést, itt nem lesz elég. A dohos bútorok dohos levegőt is jelentenek, és ha feljebb kapcsoljuk a termosztátot, az csak a vizes molekulákat hevíti fel a lvevegőben ahelyett, hogy melegítené a szobát. Inkább…
… minden reggel törölgessük át az ablaküveget, ha vizesnek látjuk. Ehhez használjunk szappanos vizet és egyszer használatos száraz rongyot.
… figyeljünk a gőzre főzéskor! Ha vizet forralunk, fedjük le az edényt. Ez nem csupán a helyén tartja a gőzt, de energiát is spórolunk vele magunknak. Arra is figyeljünk oda, hogy ilyenkor a konyhaajtó zárva legyen, hogy a ház többi helyiségét megvédjük a felesleges gőztől. Ha pedig van páraelszívónk, használjuk minél többet.
… szellőztessünk! Minden reggel legalább 15 percre tárjuk szélesre az ablakokat. De ha olyan ablakaink vannak, melyek bukóra nyithatók, akkor akár tovább is. A nyitott ablakon beáramló friss levegő jó hatással lesz a szobára, miközben éppen próbáljuk felfűteni azt. A hőmérséklet emelésével egyidejűleg ugyanis csökkentjük a levegő relatív páratartalmát. A dohosságra hajlamos szobákban célszerű továbbá speciális téglát építenünk a belső falakba, mely tele van lyukakkal, így javítja a helyiség szellőzését. Ezek hagyományosan agyagból készülnek, de mar már kaphatók műanyag változatban is, aminek nagy előnye, hogy kevésbé törékeny.
… szigeteljünk! Ez legalább olyan fontos, mint a jó szellőzés, főleg ha vannak olyan hideg pontok a házfalon, melyeken pillanatok alatt lecsapódik a pára. A szigetelőanyagok viszont nem csupán megelőzhetik a dohosodást, de elő is idézhetik azt, ezért minden esetben érdemes előzetesen szakemberrel konzultálni.
… szerezzünk be páramentesítő készüléket! Az ötödik opció a lecsapódások megszüntetésére egy páramentesítő készülék, ami a szoba egész levegőjét átforgatja, miközben csökkenti annak nedvességtartalmát, egyben pedig melegíti is azt.
Hogy szabaduljunk meg a szivárgástól?
Valószínűleg javításra vagy cserére szorul az ereszcsatorna, de az is lehet, hogy az ablakkeretek vetemedtek el és repedeztek meg annyira, hogy a víz észrevétlenül beszivárog rajtuk. Ezeket érdemes ellenőrizni a ház körül, és ha hibát találunk, azonnal orvosoljuk.
Hogy szabaduljunk meg a beázástól?
Ha a lakás alulról ázik fel, szakember segítségét kell kérnünk a probléma megoldásában. Ő alaposan tanulmányozza majd a helyzetet, azonosítja a nem kívánt nedvesség forrását, és azt is megmondja , hogyan tudunk megálljt parancsolni neki.