Forrás: Getty
Meglepnéd szeretteidet valamilyen kézműves ajándékkal, de nem igazán jó a kézügyességed? Akkor a szappankészítést neked találták ki, hiszen itt nem kell semmit formázni, ecsettel festeni, fúrni-faragni, vagy szépen hajtogatni. A könnyített verziót ráadásul tényleg mindenki meg tudja csinálni, nem véletlenül olyan népszerűek a szappankészítős videók a TikTokon is – ezekből szemezgettünk most.
Miért jó a kézműves szappan?
Mert olyan színű, formájú és illatú szappant készíthetsz, amilyet csak akarsz, és az összetevőkre is kiemelt figyelmet fordíthatsz. Ezek a szappanok finom illattal töltik meg a fürdőszobát, és látványra is szépek, így a fürdőd ékei lehetnek.
Szappant többféle módon tudsz otthon készíteni, vannak nehezebb és egészen egyszerű verziók is. Népszerű a hideg eljárásos szappankészítés, amelynek lényege, hogy valamilyen zsiradékot (például argánolajat, kókuszolajat, mandulaolajat, olívaolajat, shea- vagy kókuszvajat) elegyítesz desztillált vízzel és lúggal (nátrium-hidroxiddal), melynek hatására elindul a szappanosodás. Ehhez tetszés szerint illóolajat és színezőanyagot adhatsz. Majd miután kitöltötted a kívánt formába a masszát, az ugyan gyorsan megszilárdul, de még hetekig kell érlelned a szappanokat.
Mivel a lúgnak erős maró hatása van, ennél a tevékenységnél több biztonsági előírás is van, melyeket fontos betartani. Ám ha nem szeretnél ezzel otthon bíbelődni, gyorsabb és egyszerűbb utat is választhatsz.
Vágd, olvaszd, öntsd
Ma már vásárolhatsz a különböző hobbiboltokban kész szappanalapot vagy szappantömböt (jellemzően kilós kiszerelésben), amit csak meg kell olvasztanod otthon, majd folyékony állapotban szappanformába önteni. A szappantömb lehet színtelen vagy fehér, de az összetétel alapján is válogathatsz – létezik például glicerines, shea vajas, SLS-mentes stb.
A szappanalapot vágd fel kicsi kockákra, és olvaszd fel vízfürdőben (tedd egy kis tálkába, majd a tálkát helyezd egy vízzel felöntött lábasba, és a lábast kezd el felmelegíteni), de akár mikrohullámú sütőben is megolvaszthatod.
Ha virágos illatú szappant szeretnél, akkor a szilikonos szappanöntő formába szórj egy kis szárított levendulát, szárított rózsaszirmot vagy szárított körömvirágot. Csepegtess bele pár csepp illóolajat, majd öntsd rá a megolvasztott szappant. Miután megszilárdult, egyszerűen szabadítsd ki a szappant a formából.
EBBEN A VIDEÓBAN MEG IS NÉZHETED, HOGYAN KÉSZÜL EZ A SZAPPAN
Színezd kedvedre
A szappanod nemcsak illatos, hanem színes is lehet. Ehhez választhatsz boltban kapható,
bőrbarát szappanszínező folyadékot, amely erőteljesebb tónust ad, de maradhatsz a természetesebb megoldásoknál is. A kurkuma például sárgás színt, a gyömbér, a fahéj és a szegfűszeg barnás árnyalatot, a szárított narancshéj és a körömvirág pedig narancsos színt kölcsönöz a szappanodnak.
Akár több színt is elegyíthetsz: olvaszd meg a szappantömböt, majd több részre osztva öntsd kis tálkákba. Fesd őket különféle színűre, majd egy öntőformában rétegezve töltsd egymásra vagy keverd össze a színeket.
TikTok inspirációért kattints ide
Tipp: Ha átlátszó, glicerines szappanalapot választasz, akkor abban a különféle szárított növények jobban látszódnak majd.
Játszhatsz a formákkal is. Olvassz meg például egy szappanalapot, színezd pirosra, és öntsd kis szívecskés szilikonformába. Majd a kész kis szívszappanokat rakd egy nagyobb formába, és önts rájuk átlátszó olvasztott szappant. Ha megkeményedik, középen láthatóvá válnak benne a piros kis szívek – ez is tökéletes ajándék lehet a szeretteidnek.