Forrás: Europress

Húsvéti tojásfestés természetes anyagokkal – szerencsére egyre többen érdeklődnek ezen festési technika iránt, ami nem csak azért jó, mert óvjuk vele a környezetet, de mindemellett attól sem kell tartanunk, hogy baja esik gyermekünknek a különböző festékek használata következtében. Épp ezért inkább részesítsük előnyben a természet adta lehetőségeket. Nézzünk szét a kamrában, biztos hogy ott is találunk valami használható zöldséget.
Lássuk, hogy melyik szín előállításában milyen fűszerek és zöldségek lehetnek a segítségünkre
Sárga
A sárga színű tojások elkészítéséhez kurkumára lesz szükségünk, amit egy fél liter vízbe szórjunk bele, majd kb. 10 percig hagyjuk forrni. Ezután már festhetjük is a tojásokat.
Aranybarna
Az aranybarna tojásokhoz egy maréknyi hagymahéj fog kelleni. A héjakat tegyük 20 percre fél liter forrásban lévő vízbe, majd zárjuk el a tűzhelyet, és álljunk neki a tojásfestésnek.
Narancssárga
A narancssárgához kb. 250 gramm nagyon apróra vágott répára lesz szükségünk, amit fél liter vízben, kb. 30-40 percig hagyjuk forrni.
Piros
A tökéletes piros tojás titka a cékla. Hámozzunk meg három-négy darab céklát, majd főzzük azokat kb. 35-40 percig. Ezzel a lével piros, de akár lilás tojásokat is tudunk festeni.
Zöld
Ha zöldségről van szó, akkor a zöld színről a legtöbbünknek valószínűleg a spenót jut az eszünkbe, így nem meglepő, hogy a zöld tojás festéséhez is erre lesz szükségünk. Vegyünk 300 gramm spenótot, engedjünk rá annyi vizet, hogy az épp ellepje a leveleket, majd 35-40 percig főzzük.
Világos sárga
Amennyiben nem szeretnénk nagyon intenzív sárga tojásokat, akkor a kurkuma helyett használjunk nyírfaleveleket. Egy liter vízhez tegyünk 30 grammot belőle, várjuk meg, amíg forr a víz, majd gyöngyözve főzzük további 10 percig.
Barna
A kávé is a barátunk, ha tojásfestésről van szó, ugyanis a barna tojások készítéséhez erre lesz szükségünk. Két liter vízhez adjunk 30-50 gramm őrölt kávét, majd 20-30 percig hagyjuk főni, és kész is van a természetes festékünk.