Forrás: Europress
Ahogy az sem mindegy, magát az égősort hogyan tekered fel a fenyőfára, egészében véve is fontos, mi milyen sorrendben kerül fel az ágakra.
Hogyan díszítsünk karácsonyfát?
Első lépés
Kezdjük az izzósorral! Először ellenőrizzük, hogy minden része világít-e. (Igazából jó ezt már ünnepek előtt megnézni, hogy ne a fadíszítéshez készülődve szembesüljünk azzal, hogy nincs működő égősorunk.) Ha minden rendben az izzókkal, kezdjük el feltekerni a fára. Mindenképp alulról induljunk el vele, és ügyeljünk arra, hogy ne csak az ágak végére kerüljön fényforrás, hanem a törzshöz közel is. Így kelt majd a filmekben látotthoz hasonló, telt hatást karácsonyfánk.
Második lépés
Ha szeretnél girlandokat is tenni a fára, akkor az égők után kerülhet rájuk a sor. Az izzósorral ellentétben azonban ezeket felülről lefele haladva kell az ágakra fektetnünk, mindenképp lazán, nehogy összehúzzuk az ágakat, ezzel pedig elrontsuk a fenyőfa alakját.
Harmadik lépés
A végére maradnak a karácsonyfadíszek. Érdemes a nagyobb és szívünknek kedvesebb darabokkal kezdeni. Ezeket jól látható helyekre, kellően arányosan elosztva aggassuk fel az ágakra. Végül a köztük maradt réseket töltsük ki kisebb, kevésbé hangsúlyosabb darabokkal. Fontos: ügyeljünk rá, hogy jusson belőlük a fa belsejébe is, így látványosabb lesz az összkép. Ezért is érdemes inkább akasztót használni hozzájuk, mert azzal a fa bármely részére – és nem pusztán az ágak végére – tehetünk a díszekből.