Forrás: Getty
Mi is az a Feng Shui?
A Feng Shui eredetileg Kínából származik, szó szerinti fordításban szelet és vizet jelent. Központi tézise, hogy a helyiségek, amelyekben élünk és mozgunk, befolyásolhatják a hogylétünket. Célja, hogy egy szoba berendezésével minimalizáljuk a negatív energiákat, és harmóniát teremtsünk magunk körül. A Feng Shui szerint a láthatatlan energia, a chi hatással van az egész világra és a testünkre is. A távol-keleti filozófia szerint ezt az energiát mi magunk tudjuk irányítani, méghozzá a lakóterünk berendezésével.
Feng Shui a nappaliban
A Feng Shui szerint az otthonunk minden helyiségének megvan a maga célja az élet energiáját illetően. Ha a szobák harmonizálnak egymással, jobban tud áramolni az energia. Ehhez az alábbi szabályokat ajánlott betartanunk.
Színek
A Feng Shui szerint a színek az érzelmeket és jellemvonásokat szimbolizálják. Ebből kifolyólag nem mindegyik árnyalat illik minden szobába. A vörös például a szenvedély, a szerelem és a növekedés színe, így ez inkább a konyhába vagy a dolgozószobába passzol. A nappaliban használt színnek ezzel szemben sokkal inkább nyugalmat kell sugároznia, így itt a föld- és faárnyalatok használata javasolt, melyek barátságosak és kellemes hangulatot teremtenek.
Tárgyak elhelyezése
A színeken kívül az is rendkívül fontos, hogyan rendezzük el a bútorokat. Ahhoz, hogy tökéletesen tudjon áramolni az energia, szabadon kell hagynunk a szoba középső részét. Annak érdekében, hogy az ne tűnjön üresnek, nyugodtan leteríthetünk egy szőnyeget, vagy elhelyezhetünk e fölé egy mennyezeti lámpát, így kiemelve a tér centrumát. Alapvetően figyeljünk arra, hogy ne pakoljuk tele a szobát, hiszen minél több bútor és dekoráció van a helyiségben, annál több akadály áll az energia útjában. A dekoráció legyen visszafogott, és passzoljon a nappali színvilágához. A kanapét tegyük közvetlenül a fal mellé, hogy rálássunk a szoba többi részére, ez ugyanis növeli a biztonságérzetet.
Formák
A bútorok formái is nagy jelentőséggel bírnak. A Feng Shui nem szereti a szögletes dolgokat, ugyanis a lekerekített formákkal ellentétben ezek nem segítik az energia áramlását. Egy ovális dohányzóasztal így sokkal jobb választásnak bizonyul. A bútorok anyagát tekintve a fa áll az első helyen.
Növények
Mivel a Feng Shui számára kiemelkedő fontosságú a természet, érthető módon a szobanövényeknek is központi szerepük van ebben az elméletben. Ezek nem csak a levegő minőségét javítják, hanem harmóniát is teremtenek. Ehhez ideális esetben olyan nagy növényeket válasszunk, melyeknek kerek vagy ovális a levelük. A nagyméretű virágok sokkal természetesebbnek tűnnek egy Feng Shui szobában, mint kicsi társaik, így ebben az esetben bátran kijelenthetjük, hogy a méret igenis számít.