Forrás: Getty

„Csináld magad szép karácsony” VI. – Az Instagram kedvenc könnyen elkészíthető DIY ünnepi díszei
  • 3D karácsonyi kép

Ha már unjuk a hagyományos ünnepi díszeket, készítsük el a képen látható 3D-s karácsonyi képet. Néhány botra, színes fa képkeretre vagy lécre, és pár kartonfigurára lesz szükségünk hozzá. Első lépésben vágjuk egyenlő hosszúságúra a botokat, majd az aljukat és felső részüket erősítsük a lécekhez, ezzel bekeretezve a „téli erdőt”. A botok rögzítéséhez használhatunk apró szögeket vagy extra erős ragasztót is. Végül már csak dekorálni kell: tegyünk apró hópihéket, csillámokat a fákra, és kerüljenek fel a figurák is.

  • Fenyő felirat

Hihetetlen mutatós és pofonegyszerűen elkészíthető az alábbi fenyőágakkal bevont felirat. A szerkezet elkészítéséhez használjunk erős drótot, amit csak tekerjünk fel jó sokszor a kívánt betű formájában. Ezután már csak a fenyőágakat kell rögzíteni, amit elkészíthetünk igazi vagy mű ágakból is. Ha szeretnénk, dekorációt is akaszthatunk rá. Az egyszerűség kedvéért válasszunk rövid ünnepi szavakat, például „joy” (öröm) vagy „love” (szeretet).

  • Karácsonyi jelzőtábla

Igazi lappföldi Mikulásvárosban érezhetjük magunkat, ha készítünk karácsonyi jelzőtáblát. Szükségünk lesz hozzá egy 150-160 cm magas lécre, fatáblákra és talapzatra. A lécet állítsuk a talapzatba, majd piros és fehér festékkel fessünk rá srégen csíkokat. A fatáblákra írjunk humoros karácsonyi helyszíneket, például „Elf tanya”, „Mikulás műhelye”, „Rénszarvas istállók” vagy „Északi Sark”.

  • DIY „hógömb”

Igazi csodadíszt lehet készíteni egy üres üvegedényből, téli figurákból és sóból. Az üveget töltsük fel harmadáig sóval, állítsuk bele a figuráinkat, és szinte el is készültünk. Ha szeretnénk még egy kis pluszt, akkor az üveg nyakára kössünk masnit vagy színes szalagot.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.