Forrás: Getty

A napelem története – Egy 19 éves tininek köszönhetünk mindent?

A kezdetek

A napelem múltja egészen 1839-ig nyúlik vissza, amikor egy francia fizikus, Alexandre Edmond Becquerel bemutatta a fotovoltaikus hatást, ami a napelemek működésének alapvető mechanizmusa. A 19 éves tudós azonban itt nem állt meg, ugyanabban az évben megépítette a világ első fotovoltaikus elemét is.

Pár évvel később, egy brit elektromérnök, Willoughby Smith is elkezdett kísérletezni ezzel a technológiával, ami azonban egy véletlennek volt köszönhető. Smith-nek ugyanis az 1860-as években a tenger alatti használatra készült kábeleken tűnt fel, hogy éjszaka másképp reagál a szelén, azaz máshogy vezeti az áramot, mint nappal.

1870-ben egy másik személy, Heinrich Hertz is ebben a témában kutakodott, így társaihoz hasonlóan ő is ezzel az anyaggal kísérletezett, illetve épített olyan fotovoltaikus cellákat, melyeknek kb. 1-2 százalékos volt a hatásfokuk.

Az első, mai értelemben vett, napelem megépítése ugyanakkor nem Becquerel és nem is Smith nevéhez fűződik, hanem az amerikai Charles Frittshez, aki 1885-ben készített egy táblát, melyen egy vékony réteg aranyfilmmel bevont szelén volt. A feltaláló biztos volt abban, hogy valami fantasztikusat alkotott, látván, hogy a találmánya képes volt folyamatosan áramot termelni.

Albert Einstein – akinek a nevét ugye a leggyakrabban a relativitáselmélettel szokták összekapcsolni – is foglalkozott ezzel a témával, ő tisztázta a napelem működésének fizikai hátterét. Ezért később el is nyerte a Nobel-díjat. Munkája nyomán azonban még nem terjedtek el a napelemek, akkoriban ugyanis anyagilag nem voltak kifizetődők.

Az elkövetkezendő években számos fejlesztés történt ezen a területen, azonban a két világháború lassított az előrehaladáson. A kutatások az 1950-es években kaptak új lendületet, amikor az amerikai Bell Laboratories-nek sikerült az elméletet átültetnie gyakorlatba, azaz létrehozták az első jól működő tranzisztort, amivel el is kezdődött a napelemek hódító útja.

Napjaink

A mai modern napelemek elterjedését közvetetten az 1973-as olajválságnak köszönhetjük, ugyanis akkor vált mindenki számára világossá, hogy a fosszilis tüzelőanyagokról minél előbb át kell térni valamilyen alternatív energiaforrásra. Így számos olajipari vállalat pénzt kezdett belefektetni a napenergiával foglalkozó piacba. Napjainkban egyre elterjedtebbek a napelemek, hiszen már nem csak a háztetőkön találkozunk velük, hanem akár a számológépekben is.

Te is szeretnéd megvalósítani lakáscéljaidat? Segítünk! ” lead= “Kérj visszahívást a részletekért most! ” img=””]

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.