Forrás: Getty

Ha a konyha mellett egy külön kamrával is rendelkezel, akkor rendkívül szerencsés vagy, hiszen az átlagosnál több hely áll rendelkezésedre az élelmiszerek, konyhai eszközök és a kisebb gépek tárolására. Azonban ennek a tárolónak a rendszerezése és tisztán tartása nem könnyű feladat. Még ha nagy alapterületű a kamrád is van, előfordulhat, hogy úgy érzed, nem férnek el a dolgaid, vagy úgy elpakolsz, hogy végül semmit sem találsz. Éppen ezért fontos, hogy jól szervezett, átlátható és a funkciójának leginkább megfelelő tárolót alakíts ki.
1. Figyelj az elrendezésre
A berendezés során figyelembe kell venni, hogy milyen tárgyakat szeretnél majd a helyiségben tárolni. Vannak, akik csak élelmiszert tartanak a kamrában, míg mások a nagyobb edényeket is itt helyezik el. Ennek megfelelően kombináld a nyitott polcokat fiókos elemekkel és zárt szekrényekkel.
Válassz olyan elrendezést, ami lehetővé teszi a polcokhoz és az eszközökhöz való hozzáférést, valamint a könnyű mozgatást. Figyelj arra, hogy a legfelső polcok is elérhetőek legyenek. Szemmagasságba helyezd el a leggyakrabban használt dolgokat és az élelmiszereket, alul kapjanak helyet a ritkábban, de azért rendszeresen használt tárgyak. Legfelülre pedig azokat a dolgokat tedd, amelyeket csak alkalmanként veszel elő.
2. A méret is lényeg
Figyelj a szekrények méretére is: ha például konyhai kisgépeket is fogsz bennük tartani, akkor mindenképpen mélyebb és szélesebb elemeket válassz. A nagyobb szekrények mellé kerüljenek keskenyebb nyitott polcok. A zárt szekrényben tárold azokat a tárgyakat, amelyeket csak ritkán veszel elő, így azok nem porosodnak. A polcokra kerülhetnek a gyakrabban használt élelmiszerek, a lekvárok, befőttek és a különféle szárazáru. A fűszereket és az apróbb dolgokat pedig helyezd a fiókos elemekbe, kisebb kosarakba.

3. Legyen átlátható
Dobozok, zacskók helyett használj üvegedényeket a szárazáru tárolására. Sokkal letisztultabb és átláthatóbb lesz a kamrád, ráadásul a helyet is jobban beoszthatod. Ha áttetsző tárolókba teszed a tésztát, a rizst, a cukrot, a müzliket stb. akkor a felesleges vásárlástól is megkíméled magad, hiszen figyelemmel tudod követni, hogy miből mennyi fogy. Ahelyett pedig, hogy egymás tetejére pakolnád az üvegeket, szerezz be polcemelőket vagy belső polcokat a könnyebb hozzáférhetőség érdekében. Ne feledkezz meg a címkézésről sem: sokkal gyorsabban megtalálod, amit keresel, ha ráírod, mi van az adott tárolóban.
4. Fényeket, még, még!
Gondoskodj a megfelelő fényviszonyokról: a sötétben botorkálva nehezen találod majd meg a dolgaidat, főleg, ha több rétegben pakolsz egymás mögé. A mennyezeti lámpa nem feltétlenül praktikus választás, mert nem ad elég fényt, azonban a LED-es polcvilágítás segíthet abban, hogy el tudd olvasni a termékeken a címkéket, és egyből lásd, hogy mi hol van.
5. Ne lomtárnak használd
Az újonnan létrehozott tárolóhelyek láttán könnyű kísértésbe esni, ám nagyon ügyelj arra, hogy ne pakold tele használaton kívüli, felesleges tárgyakkal a kamrát. Csak azokat az eszközöket, edényeket tartsd meg, amelyekre valóban szükséged van. Amikor bepakolsz, gondold végig, hogy mikor volt az adott tárgy utoljára használatban. Ha már nem is emlékszel rá, akkor nyugodtan szabadulj meg tőle. Ne legyél felhalmozó: biztosan nincsen szükséged három kenyérpirítóra és öt zöldséghámozóra, ezek csak az értékes helyet foglalják.
+1 Tartsd fent a rendet
Rendszeresen nézd át a spájzot, mert például a tartós élelmiszerek gyorsan felgyűlnek, és ahogy telnek a polcok, a lejárat közeli termékek hátulra kerülhetnek. Hogy ne romoljon rád semmi, helyezd elérhető közelségbe azokat az élelmiszereket, amelyek nemsokára lejárnak.
A hétköznapokon gyorsan behajigált dobozok, műanyag tárolók, bevásárlószatyrok is könnyen felhalmozódhatnak, ezeket is rendszeresen válogasd át és szelektáld, mert rengeteg helyet foglalnak és csökkentik az átláthatóságot.