Forrás: Getty

A fürdőbe velük! 5 növény, ami kifejezetten imádja a magas páratartalmat

A fürdőben is? Kevésbé magától értetődő ugyanis, hogy a kád szélére helyezzünk el egy cserepet, mert féltjük a növényt a fürdőszobában uralkodó, sokszor szélsőséges “éghajlattól”. Pedig vannak olyan fajták, melyek kifejezetten kedvelik a magas páratartalmat, és az ilyen környezetet fényes levelekkel és színes, gazdag virágzattal hálálják meg. Ilyenek a következők:

Páfrány – Akkor teszel a legjobbat páfrányoddal, ha a fürdőben tartod. A kellő mennyiségű nedvességnek (és a szűrt napfénynek) hála ugyanis levelei sokáig fényesek maradnak.

Vénuszfodorka – Gyakorlatilag a nap minden percében igényli a nedves, párás levegőt és a napfényt is, ezért egy világos fürdőben van a legjobb helye.

Szakállbroméliák – Ezek az apróságok élnek-halnak a vízért. Ha mégis hajlamos vagy elfeledkezni a heti öntözésről, a fürdőben lesz a legjobb helyük, mert a párás levegőből tudják pótolni a vízszükségletüket. A fénnyel azonban nem spórolhatunk, mert az végzetes lehet. Fénnyel teli fürdőbe tedd őket!

Hegyes csúcsú futóka – Két tónusú levelei kifejezetten kedvelik a meleg, nyirkos környezetet, így a fürdőszobát nekik találták ki. A napfényt is igénylik, de ha túl sokat kapnak belőle, könnyen kiszáradnak – erre oda kell figyelnünk.

Orchidea – Ugyan kicsit kényesek, de a nekik tetsző, nedves párás környezetet csodaszép virágokkal hálálják meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.