Forrás: Getty
De ehhez meg kell találnunk az adott szobához legjobban passzoló függönyt. Megesik néha, hogy az üzletben kiválasztott darab a helyére akasztva mégsem működik tökéletesen a nappaliban vagy a hálóban. Lehet, hogy csak egy kis plusz hiányzik hozzá. Valami, amitől egy fokkal különlegesebb, észrevehetőbb, az adott stílus igényeihez jobban passzoló lehet. Nézzünk három apróságot, ami nagy változást jelenthet a függönynek.
No.1. Szegélyezz!
Az egyik legegyszerűbb “függönytrükk”, amit tízből kilenc lakberendező blogger ajánlana a témában. Egy vékony szalag a függöny szegélyén végigvezetve keretbe foglalja, ezzel együtt kiemeli az ablak környezetét. Válaszd a legegyszerűbb megoldást! Szerezz be vasalható szalagot, így pillanatok alatt rögzítheted az ablaktextilía oldalaira.
De nem kell feltétlenül visszafogott, egyszínű megoldásban gondolkodnod. Egy görög mintás szegélyezés például jól passzol bármely vintage hangulatú lakásbelsőhöz.
Vagy rojtokkal is bolondíthatod az összhatást. Ez már egy önmagában is érvényesülő, a tekinteteket magára vonzó variáció.
A legformabontóbb változat pedig, ha a szalagokat keresztbe vasalod (vagy varrod) rá a visszafogott függönyalapra.
No. 2. Fesd meg!
Bár a függöny az egyik legkönnyebb drapéria a lakásban, ha a mintázatok gazdagságáról van szó, lehet, hogy ebben a tekintetben is igényel némi beavatkozást. Például akkor, ha évekkel ezelőtt, a függönyvásárlásnál nem voltunk elég bátrak, és egy egyhangú, minták nélküli darabot választottunk, ma már viszont szeretnénk egy határozottabb függönyt látni a nappaliban. Bátran ragadjunk festőecsetet, és textil festék segítségével dobjuk fel a drapériát. Nem kell félnünk ettől akkor sem, ha nincs kimondottan jó kézügyességünk, hiszen a függönyökön kifejezetten jól mutatnak a nonfiguratív minták is.
No. 3. Nyújtsd meg!
A plafontól a padlóig érő függöny minták vagy határozott színek nélkül is képes uralni és megtölteni a teret. Ha épp a vásárlás előtt vagy, ezzel a tippel könnyű dolgod van. De mit tegyél akkor, ha kész textíliákból kényszerülsz gazdálkodni? A már meglévőt told meg egyszerűen egy másik, színben és textúrájában hozzá passzoló darabbal – így kevésbé tűnik majd fel, hogy házilag készített ablakelőről van szó.