Forrás: Getty
Használj halvány, monokróm színeket
Egy kis helynek mindig jót tesz, ha a lehető legvilágosabb színeket használjuk benne, hiszen attól sokkal nagyobbnak látszódik, mint valójában. Nem kell azonban, hogy egyszínű fehér legyen minden, bátran használjunk bármilyen halvány színt, ráadásul a keverésükkel igazán egyedi és szép hatást érünk el anélkül is, hogy összenyomnánk a teret.
Textúrák minden mennyiségben
Ha mégis egyetlen színben gondolkodsz, akkor a különböző textúrák variálásával nagyon jó eredmény lehet elérni úgy, hogy végig csak egy árnyalatot használsz. Válassz egyszínű, mégis különböző tapétát. A függöny is csak színben egyezzen meg a szőnyeggel, minden másban kereshetjük a leginkább eltérő darabokat is, hiszen így nyújtanak majd igazán jó stílusú összhatást.
L alakú kanapé
Egy kis térben is könnyen lehet sok ülőhelyünk, ha egy minimalista kinézetű L alakú kanapéra esik a választásunk. Sok különböző méretben, színben és textúrában kaphatók, így az ülőhely biztosítása mellett akár a szoba fő látványosság is lehet egy jól kiválasztott kanapé.
Sötét bútorok
A sötét szín alapjában egy kicsit kisebbnek mutatja a dolgokat, mint amekkorák azok valójában. Ezt kombinálva egy nagyon világos szobával egy tágas, mégis praktikus helyet kapunk, mivel a kontraszt miatt a sötét bútor látszólag nem fog annyi helyet foglalni, így könnyen lehet csalni a szem számára.
Növények minden mennyiségben
Semmi sem minimalistább annál, mint ha az egyetlen dekorációs elemek a növények. Nekünk nem kell ilyen messzire mennünk, de valóban a növények nagyon jól mutatnak egy minimalista lakás általában kevés színéhez és nagy kontrasztjához, így egy kicsit lágyítják az összhatást.