Forrás: Getty

Formabontó lakberendezési szabályok Emily Hendersontól

1. Kisebb helyiségbe nagyobb bútor

Logikusnak tűnik a feltételezés, hogy érdemes kisebb bútorokat választani a szűkösebb alapterületű helyiségekbe – például elég egy kétszemélyes kanapé egy apró nappaliba. A szoba méretével egyenesen arányos méretű lakberendezési elemek általában tökéletesen működnek, így továbbra is érdemes rá alapszabályként tekinteni.

A szabályok viszont azért vannak, hogy olykor megszegjük őket, így Emily például előszeretettel javasol egy méretesebb, hangsúlyos bútordarabot apróbb helyiségekbe. Tapasztalatai szerint ugyanis egy nagyobb kanapé optikailag tágasabbnak mutat egy kisebb nappalit is.

2. Műtárgyak másodkézből

Ki ne érezte volna már nyomasztónak a lehetőségek végtelen palettáját, ha festményekről, szobrokról vagy éppen más műtárgyakról van szó? Ez részben annak tudható be, hogy mindenki szeretné, ha a választott darabok remekül illenének a személyiségükhöz és az otthonukba. Emily elmondása szerint a húszas éveiben rajongott a nulla költségvetésből beszerezhető, furcsa, de nagyon kreatív műtárgyakért, amiket bolhapiacokon és bizományikban szerzett be.

Formabontó lakberendezési szabályok Emily Hendersontól
Forrás: Getty

3. Nagyobb szőnyeg

Ha a nappalid félkész összhatást kelt, akkor valószínűleg még nem sikerült megteremteni benne a vizuális egyensúlyt. A túl kicsi szőnyeg a leggyakoribb problémák egyike: megrendelésnél ugyanis a legtöbben nagyobbnak hiszik a kiszemelt darabot, mint amekkora valójában. Emily javaslata szerint érdemes akkora szőnyeget választani, ami végighúzódik a szoba egy funkcióra használt bútorai alatt – például a társalgótéren –, és az ülőgarnitúra egyik darabja sem lóg le róla.

4. Hallgass a megérzéseidre!

Könnyű eltévedni a lakberendezési trendek és tippek erdejében, ám Emily szerint érdemes az intuíciódra hallgatni. A közösségi média például remek inspirációkkal szolgálhat, ám hiába „lájkolnivaló” egy irányzat vagy egy bútordarab, ha egyszerűen nem tudod beilleszteni a mindennapjaidba vagy éppen a lakóteredbe.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.