„A mi kádár-kockánk a 70-es évekbenépült. Szüleim 1981-ben vásárolták meg. Édesanyámat 2008-ban veszítettük el,apukámat 5 évvel később, azóta a ház lakatlanul állt. Ablakos cégünk használtaraktárként – ennek megfelelően nem is volt túl jó állapotban.
Ahogy minden elkezdődött
Galéria / 10 kép
A felújítás nagy részét még azosztrák anyagcég végezte el azzal a céllal, hogy értékesítjük az ingatlant. 2021júliusában láttunk neki a munkálatoknak. Szinte mindent cseréltünk, csak afőfalak maradtak meg, de itt is volt, amit ytonggal újra raktunk.
Maga a ház 110 nm alapterületű, benne négy szoba, egy fürdő és egy amerikai konyhás nappali. A konyha fölé került három tetőablak, mert nagyon sötétnek ítéltük meg. A régi spájz helyére került a bejárat és az Ariston 7.5 kw hűtő-fűtő hőszivattyú beltéri egysége. A tető fafödémes, Lindab lemeztetővel borított, szigetelése üveggyapot. Az aljzatba 10 cm-es lépésálló szigetelés került. A falak 10 cm-es grafitszigetelést kaptak kívülről, a nyílászárók pedig háromrétegű üveget kaptak. Ezeknek hála nagyon kicsi a rezsiköltség, havi szinten kb. 15.000 Ft.
A házhoz tartozott egy kis melléképület is, amit még 2015-ben lebontottunk. Annak a helyére most ytongból építettünk egy újat. Ezen a 35 nm-en egy háló, egy konyha-nappali és egy fürdő kapott helyet.
Az udvar szintén borzalmas, nagyon elhanyagolt állapotbanvolt, a gyümölcsfák már tönkrementek benne. Egyedüla naspolyát és a fenyőfát tartottuk meg. 15 m3 termőföldet hozattunk rá hogyfüvesíteni lehessen.
A legnagyobb nehézség a felújításban talán az volt, hogy sok építőanyagra várnunk kellett. Utólag talán egy-két dolgot máshogy csinálnék. A negyedik szoba helyett például egy második fürdőre szavaznék.
Még így is, hogy a cégünk nyílászárókkalés klíma hőszivattyúkkal foglalkozik (azaz ezeket természetesen kedvezményesentudtuk beszerezni), közel 40 millió forintra rúg a felújítás teljes összege.”
És a káprázatos happy end
Galéria / 11 kép
Ezekről a sikertörténetekről se maradj le: