Fény, tér, letisztultság

Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!

Adott egy háromszintes, 180-m2-es, többgenerációs családi ház, melynek alsó szintje eredetileg úgy épült, hogy az idős nagyszülőknek különálló, kényelmes, lépcsőzés nélküli, földszinti otthont biztosítson. Ezt a szerepét a kb. 60 m2-es, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás be is töltötte, ám a nagyszülők halála után a család felnövő fiatal férfitagja szerette volna birtokba venni. Ahhoz azonban, hogy számára testreszabott otthont teremtsen, számtalan átalakításra volt szükség.

Együtt, mégis külön

Először is a szeparáltságot akarta megoldani. A lakásnak nem volt külön bejárata, a lépcsőházból egy függönnyel leválasztott, boltíves átjárón keresztül lehetett bejutni. Az átjáró befalazása után a házhoz még a beköltözés után hozzáépített, fedett előtérben lévő ablakot szedte ki, és annak helyére rakta saját lakrésze bejárati ajtaját. Az előtér nagyon jó szolgálatot tett: mivel Dani imádja a minimál stílust, a lakásbelsőt semmiképpen nem szerette volna telezsúfolni ruhásszekrényekkel. Ezért ebben az előtérben alakította ki a gardróbját. Táblásított fenyőlap, furnérlemez és az IKEA-ban kapható reluxa segítségével méretre gyártott, a helyet maximálisan kihasználó, a villanyórát, gázórát és a cirkót is takaró gardróbot hozott létre.

gardrob

A saját készítésű gardrób elnyeli az összes ruhát

Régi és új

Költségterv

Anyagköltség:

Bejárati ajtó: 40.000 Ft

Csempe: 22.000 Ft

Greshlap: 18.000 Ft

Laminált padló: 32.000 Ft

Dísztégla: 30.000 Ft

Diszperzit, színes falfesték, zománcfesték. 18.500 Ft

Kiegészítő anyagok: 20.000 Ft

Gipszkarton: 5000 Ft

Gardrób, reluxák: 96.500 Ft

Sittelszállítás, konténer: 18.000 Ft

Munkadíj: 110.000 Ft (fürdőszoba burkolása, régi ablak kibontása, bejárati ajtó beépítése)

Összesen: 410. 000 Ft

A régi lakás világosságát épp egy, az előszobát csőszerűvé alakító beépített szekrény tette tönkre, tehát nem volt kérdés, hogy ettől a monstrumtól sürgősen meg kell szabadulni. A ruhák tárolása a kinti részbe helyezett gardróbbal amúgy is megoldódott, fontosabb volt a tágasság kialakítása. Ezáltal egyébként az addig külön helyiségben működő konyha amerikai konyhává avanzsált. Az amúgy hibátlan, de a ’70-es években divatos citromsárga színű konyhaszekrények selyemfényű, fehér zománcfestékkel átfestve teljesen új külsőt kaptak, és jól illeszkedtek a natúr dísztégla borításhoz, amely a lakás több pontján koncepciózusan feltűnik. A régi járólapokat nem szedték fel, hanem világos laminált padlóval borították. A házigazda mindenütt igyekezett a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást választani, persze úgy, hogy az ne menjen se a minőség, se az esztétikum rovására. Az így létrejött, konyhával egybenyitott nappali Dani egyik kedvenc tartózkodási helye lett, ahol még focirelikviái is elférnek.

folyoso volt lett

A régi, sötét előszoba és a mostani tágas, világos

Fürdőgondok

A fürdőszobában azonban két hibát is elkövetett, amelyet később megbánt. Az egyik, hogy okosabb akart lenni a sokat tapasztalt mestereknél és a fürdő padlóját greslappal fedte le, hogy az esetleges elcsúszást, későbbi baleseteket megakadályozza. Ez rendben is van, meséli, viszont a lapokat rücskös felületük miatt szinte lehetetlen tisztán tartani. A másik hiba az volt, hogy bár a régi csempéket újakra cserélte, a jó állapotban lévő lemezkádat nem dobta ki. A kád, azon kívül, hogy nehezen melegszik át, már nem túl hibátlan felületű, szinte állandó súrolást igényel. Ezeket a dolgokat ma már másképp csinálná.

furdo volt most

A fürdőben is visszaköszön a lakás több pontján alkalmazott dísztégla

Kertkapcsolat

Dani a két szoba közül a kisebbiket éppen méretei miatt választotta hálószobául. Itt a kétszemélyes franciaágyon kívül csak egy könyvespolc fér el, ami nem okoz problémát, mert ezt a helyiséget valóban csak alvásra használja. A másik, jóval nagyobb szoba az, ahol kényelmesen elfér egy, akár vendégek fogadására vagy elszállásolására alkalmas, kihúzható ülőgarnitúra és itt kapott helyet íróasztala is. Ebben a szobában rendezte be saját házistúdióját, hogy a foci mellett másik szenvedélyének, a zenének is hódolhasson. Ebből a szobából közvetlenül a kertbe juthat, ahol szintén saját készítésű nyári konyhájában főzőcskézhet tavasztól őszig. Ennél pihentetőbb elfoglaltságot el sem tud képzelni, a munkás hétköznapok után egy-egy kertben töltött nyári hétvége maximálisan kikapcsolja. n

nyarikonyha 1

A nyári konyha – a béke szigete

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
Az előtér stílusa harmonizál a lakáséval
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
A konyhával egybenyitott nappali
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
A falon saját festmény, a kedvenc focicsapat színeivel
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
A kisebbik szoba a pihenést szolgálja
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
A nagyobb szobában a zenestúdió is elfér
Így újították fel 400 ezerből ezt a 60 nm-es lakást - Előtte-utána fotók!
A lakás alaprajza
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.