Az első magyarországi konténerház, Fotók: Otthonok&Megoldások, Batár Zsolt
Ami tőlünk nyugatabbra nagy divat, itthon még nem igazán. Az első magyarországi konténerház a Heves megyei Noszvaj területén található, és most be is mutatjuk!
Íme az első magyarországi konténerház!
Tudomásunk szerint az első hazai lakható konténerház megálmodója és kivitelezője Somogyi Dániel így mesél a projectről.
„Valamelyik szállodalánc hirdetését látva szállt meg az ihlet. Egy szántón, a búzatábla közepén valamiféle könnyűszerkezetes, nagy ablakpaneles, téglalap-szerű felépítmény jött velem szembe. Nagyon megtetszett a szerkezet és elkezdtem agyalni, hogy hogyan lehetne valami hasonlót létrehozni. A konténer tűnt a legésszerűbbnek, ezért elég alaposan utánanéztem, hogy lehet egy ilyen kis hasábot, mobilan elhelyezni akár szokatlan helyszínre, luxus körülményeket kínálva.
TELEPÍTÉS
Sok könyvet kiolvastam a témában. Mikor pár szakkönyv anyaga már a fejemben volt, jött az újabb fejtörő, hogy hol helyezzem el a konténert. A családommal éveken át visszajáró vendégei voltunk a noszvaji Nomád Hotel & Glampingnek, ám egyszer, amikor a teltház okán nem kaptunk szobát, adta magát az ötlet, hogy a többhektáros szálloda kempingezésre alkalmas részén telepítsem. Ebbe a szálloda vezetése is belement, és a festői vízmosást jelölte ki erre a célra. Az építkezés során a legnagyobb kihívást a logisztika jelentette, a 4 tonnás konténer bedaruzása, betonpillérre állítása a tó partján a vízfolyás fölött 5 méterrel bizony tartogatott izgalmas perceket.
KONTÉNERVÁLASZTÁS
De ne szaladjunk ennyire előre, mert a konténerválasztás is megér pár gondolatot. A választék gazdag. A kontinensek közti szállítmányozásra használt konténerek kereskedelmével itthon sok cég foglalkozik. A konténerek között, melyek Magyarországon végzik pályafutásukat, különböző típusok vannak, köztük alacsonyak és magasak. Házépítésre a 40 lábas (kb. 30 m2) 2,9 méter magas alkalmas, abból egy 2,6 méter belterű épület jön ki. Újkorában egy ilyen szerkezet 2 millió Ft, használtan 6-800 000 Ft között áll meg. Én 2 db 30 m2-es használt konténert vettem, abból építettem össze a házat, az oldalait több helyen flex-szel kivágattam, hogy a kiemelt darabok helyére nyílászáró kerülhessen” – meséli a kivitelező-tulajdonos.
A BELTÉR KIALAKÍTÁSA
A belterek falainak burkolása és felszabdalása hangszigetelt gipszkarton falakkal történt. Belül hagytak látszó felületet, hogy emlékeztessen valami a szerkezetre. Van, aki a konténer sorszámát is láttatja, ez alapján tudható, merre járt és mit szállított a felépítmény. Birtokba vételkor egy nagytakarítás nem árt a szerkezetnek, a festéket érdemes leszedni és korróziómentességet adni neki, akkor is, ha kívül szintén burkolat fedi el a hullámos felületet, mint itt, ahol a fém és a fa közé 25 cm hőszigetelés került. Hogy az épület télen is használható legyen, arról elektromos fűtés gondoskodik, a radiátorok, a bojler mobilaplikáción keresztül is szabályozható a távolból. Az amerikaikonyhás nappali mellett fürdő, külön vécé és plusz két szoba is helyet kapott. A térérzetet növeli a 40 m2-es terasz. A stílus minimál, hangulati elemeiben mégis illeszkedik a Nomád Hoteléhez, A falak galambszürkék, a padló kávészín bambusz, a kiegészítők hangulatosak. Az épület ez év júniusától bérbe vehető a Nomád területén.
A noszvaji konténerház izgalmas, mert beépült a természetbe, mert betonlábakon áll és alatta 5 méter mélység tátong egy vízmosással, ettől pedig egy kicsit olyan, mintha lebegő téglalap lenne az erdőben. Ez az elhelyezés kétségkívül izgalmasabb felütést ad a háznak, mintha egyszerűen csak a talajon állna. Konténerháznál érdemes keresni az izgalmas helyszíneket. A különleges építmény egy extra helyszínen még erősebb vizuális élmény, mondhatni duplacsavar.
Az első magyarországi konténerház további fotói, és részletesebb leírása az Otthonok&Megoldások magazin 2016-os nyári számában található.