Lábunk alatt a város – Vendégségben Szamosi Zsófiánál

A lakásba belépve először a színek fognak meg. Majd a panoráma. Egy olyan otthonban járunk, amelynek a személyes tárgyak, a bátran választott darabok, amelyek nem kellékek, hanem tényleg használatban vannak, és a hatalmas ablakokon át látszó budai hegyek adnak lelket. És persze a lakói. Pedig a színésznő és párja nem formálhatta teljesen saját ízlése szerint az ingatlant, hiszen csak bérlik. – Az én és a férjem lakása sem volt elég számunkra, és különösen nem lett volna az a kislányunk születése után. Ezért mindkettőt kiadtuk, és így találtuk meg ezt a tágas, jó elosztású otthont – mutat körbe Zsófia. – Egy kis feszültséget okozott az elején, hogy mit szólnak majd egymáshoz korábbi lakótársaink. Dani egy kutyát, én a cicámat hoztam magammal, és ha ők nem jönnek ki egymással, az komoly gond lett volna a kapcsolatunkban – nevet. Szerencsére nem történt baj, a háziállatok barátságban élnek egymással.

A kiválasztásnak több szempontja is volt, és szerencsére sikerült is megtalálniuk az ideális otthont. A listán az első a fény volt, ez mindkettőjüknek alapvető szükséglet, ezért mindenképpen világos lakást kerestek. – Egy régi budai villa legfelső emeletén vagyunk, az egész házat felújították az elmúlt években egy család nemzedékei számára. A legfelső szint, ahol mi lakunk, normál belmagasságú, és a nagyon lejtős telek miatt az utcától csak néhány lépcsőt kell felfelé jönni az ajtónkig. Az alaprajzban kifejezetten tetszik, hogy a gyerekszoba nem a hálószoba közvetlen közelében van, a nappali ellenkező oldalán nyílik, így Dalmának és nekünk is van privát szféránk.

Zsófi korábbi lakását is lényegében teljesen átépítette, szeret felújítani. Ráadásul amikor a járványhelyzetben kevesebb volt a munkája, lakberendezést kezdett tanulni. – Ma már más szemmel nézem az otthonunkat is, de mivel nem a sajátunk, nyilván szóba sem jöhet a falak áthelyezése vagy a nagyobb átalakítások – mosolyog. – De valójában mindent tud ez a lakás, ami nekünk kell, az egyedüli dolog, ami hiányzik, hogy sehova nem tudtunk betenni egy igazán nagy étkezőasztalt. De nem baj, amikor több embert látunk vendégül, állófogadást rendezünk tapasokkal.

Kényelmes eklektika

Az állófogadás elengedettsége illik is a berendezéshez, ami kettőjük bútoraiból és tárgyaiból állt össze. A házaspár mindkét tagja szereti a színeket, a régi bútorokat, a mid-century stílust és az eklektikát. Minden szobába jut azokból a tárgyakból is, amelyekhez komoly érzelmek fűzik őket. A legfeltűnőbb talán a nappali falára került háromrészes, bőrből készült kép, amelyet Solymosi Borbála, Dani egyik barátja személyesen neki készített.

Zsófi nagy kedvence a Dani dolgozójául szolgáló régi íróasztal és szék is. Mivel szeretnek keresgélni, kincsekre lelni, több igazi dizájnklasszikus is került a lakásba, például a Breuer Marcell-szék. A család ezeket a darabokat nem múzeumi tárgyként kezeli, hanem rendeltetésének megfelelően használja. – A divatban sem érdekel, hogy a mindenkori legújabb darabokat hordjam – mondja háziasszonyunk. – A ruháim egyik fele turkálóból van, a másik fele viszont egyedi, tervezői darab. És szeretem a régi dolgaimat is sokáig megtartani. Nekem a saját stílus fontosabb, mint a mindig új. Így passzol a munkára használt laptop mellé az art deco csészegyűjtemény.

Formabontó megoldások

A hálószobában különleges megoldás, hogy az ágy mögött gardróbrészt rendeztek be. – Nem szeretem a nagy szekrényeket, így viszont egy helyen elfér minden – mutatja Zsófi a bejárható leválasztott részt, ami a hosszúkás hálószobába kényelmesen befért.

A gyerekszoba berendezése is egyedi lett. – Nagyon szépek, nekem is tetszenek az interneten látható nyugodt hangulatú, pasztellárnyalatokból összerakott gyerekszobák. De mindig is úgy éreztem, hogy ezek csak egy fotózás erejéig lehetnek reálisak. A gyerekek szeretik az élénk színeket, és nem is életszerű mindenkinek megmondani, hogy kizárólag milyen színű játékot kaphat Dalma – mondja Zsófi.

Attól, hogy nem bézs a gyerekszoba berendezése, még lehet levegős és letisztult az összhatás!

Mit tanít a lakberendezés?

Zsófit a lakberendezésből több dolog is érdekli, saját otthonukban is szeret rendezgetni. – Talán a térszervezés a legfontosabb a számomra, bár persze a stílus is érdekel. De a lényeg mindig az, hogy olyat alkossunk, ami a tulajdonosnak is tetszik, és élhető is.

Egy biztos: saját családjuk számára sikerült ezt az enteriőrt létrehozni.

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2022/1-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.