„A két lány, Eliza (12) és Pöpi (6) elég távol állnak egymástól korban és ízlésben is, viszont szerettek volna egy szobában maradni. A koncepció az volt, hogy a meglévő bútorok felhasználásával hozzak létre merőben más hangulatot, mint az előző szoba volt, ráadásul úgy, hogy Elizának a kékes árnyalatok tetszenek, de a végeredmény a habos-babost kedvelő balerina-hercegnő kistestvér ízlését is elnyerje” – meséli Enikő. Ugye, hogy nem egyszerű? A változtatáshoz az édesanya első körben a Pinteresten évek alatt összegyűlt inspirációit nézte át, a képeket megmutatta a gyerekeknek, akik kiválasztották a kedvenceiket, majd kezdődhetett az átalakítás.
Kedves részletek
- Színek: A választás a fehér, a szürke és a púderrózsaszín árnyalatokra esett (A játékok és a mesekönyvek amúgy is színesítik a szobát).
- Asztal: Enikő szerette volna megtartani Eliza 4 évvel ezelőtt festett piros asztalát, inkább eszmei értéke miatt, mert ez volt az első bútor, amit Annie Sloan festékkel színezett át. Végül ez a tanulóasztal lett a szoba fókuszpontja.
- Pöttyös fal: A falat egy pihe-puha takaró pöttyei inspirálták, melyet Enikő varázsolt a falra festék és stencil segítségével.
- Szekrények: A magánháztól vásárolt szekrények küllemre ugyanolyanok, de színre különböznek. Eliza ruhásszekrénye szürke lett. A színe Paris Grey, fehér viasszal (White Wax) kezelve. A „hercegnő” szekrény kívül szerényen visszafogott, Antoinette rózsaszínben, átlátszó viasszal (Clear Wax) pompázik, belül azonban harsány és nagyon csajos, pont, mint a gazdája.
- Csillár: A csillár egy évekkel ezelőtti lomis fogás fehérre festve. (Old White)
- Ágy: A rózsaszín ruhásszekrénnyel átlósan a Leksvik ágy is Antoinette rózsaszínre lett festve. Jól mutat előtte a kuckózós olvasósarok a faládával, mely a plüssöket nyeli el.
- Dekoráció: A falra a gyerekek rajzaiból és fényképekből került fel válogatás.
Teendőlista:
- tisztasági festés (fehér)
- pöttyöket festeni a falra
- a mesefigurás szekrényeket lecserélni
- az új szekrényeket lefesteni
- Eliza emeletes ágyát átfesteni
- Pöpi ágyát átfesteni
- a galériaágy alá kuckót varázsolni
- átfesteni az ablakot és a szobaajtót
- Eliza íróasztalát elhelyezni a szobában
Ipari hangulat
„Amikor Olivér fiam szobáját alakítottam ki, a fejemben egy kissé ipari stílusra hajazó, zömében szürke-fekete-nyers fa színkombináció élt, némi kékkel és naranccsal/bordóval megbolondítva. Mivel natúr tölgyfa a padlónk, és az íróasztalát hasonló árnyalatban, bár fenyőből készítette el Fanyúvasztó, a régi Leksvik barna színben pompázó két óriási polcos elem egy újabb „faszín” lett volna a palettán, így erre is festés várt. A polcok Paris Grey és Graphite színekben pompáznak, és adnak is egy kis komorságot a térnek a Napóleon kékre festett ággyal egyetemben. A sötét színek uralmát a világtérkép és a bordásfal töri meg. Az íróasztal nem kívánt festéket, a maga nyersességében is megkapó. Az utolsó ecsetvonások az asztal fölé kerültek, ahol krétafalra lehet felírni a fontos jegyzeteket.
Konklúzió
„Az életkorbeli különbségek ellenére sikerült olyan szobát létrehoznom, mely átmenetileg mindkettejüknek megfelel, megvannak benne a mostani életkorukhoz megfelelő bútorok és hely a saját dolgaiknak, kincseiknek, ruháiknak. Természetesen lesz folytatás, mert a gyerekek nőnek, és ez a legkisebb – bár legjobban berendezhető, legjobb hangulatú, egyben pedig a legnaposabb – szoba a házban. Belátom, hogy ha a kicsi is iskolába kerül és íróasztalra lesz szüksége, illetve a személyes dolgai nagyobb helyet foglalnak, akkor változtatnunk kell. A titkos terv, hogy meghódítjuk a padlást! – vet számot a lehetőségekkel Enikő.
Galéria / 10 kép
A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2018/03-as számában jelent meg.