Édes otthon négy személyre szabva

A ház takaros, a szívmotívumok láttán már az utcai járókelőkben is felszakad a sóhaj, micsoda kedves otthon! Ezt erősíti a fiúk lombkoronára épített játszóháza, ahonnan a nagyobbak figyelemmel kísérhetik az utca izgalmas történéseit. A kapucsengőn név helyett egy szív áll, ehhez mérten szívélyes a fogadtatás is, de nem volt ez mindig tiszta udvar, rendes ház.

MUNKÁSSZÁLLÁS A JAVÁBÓL
Az ingatlan valaha munkásszállásként működött. Amikor a közvetítő megmutatta a fiatal párnak, kosz, rendetlenség fogadta őket, sörösüvegek hevertek szanaszét. A ház építésekor is gazdagon fogyhatott a szeszesital, mert a szakembereknek a párhuzamosokat és a derékszögeket sem sikerült eltalálniuk. Vendéglátóink épp felvették volna a nyúlcipőt, amikor az emeletről eléjük táruló panoráma a szívükbe markolt… Ezzel együtt nem mondtak azonnal igent. Fél évig keresgéltek tovább a budai agglomerációban, ám az elszállt árakat tapasztalva visszatértek ebbe a sváb faluba, hogy a munkásszállás romjain valami egészen új dolgot építsenek.

RÉGI ROMANTIKA
2013-ban a 19,5 milliós vételár kifizetése után a terek lebontásának és újrarajzolásának feladatait a helyi főépítészre bízták. A berendezésről a családnak volt elképzelése. Dóri csipkefüggönyt, fakeretes osztott ablakokat, nagy konyhát álmodott méretes étkezőasztallal, ahol míg ő főz, a gyerekek leckét írhatnak. Alapelgondolásait egy lakberendező barátnő, Asztalos-Huber Eszter segítségével öntötte formába, hogy elkerülje a stíluskeveredést. Ebből jött ki a régi, de élhető és romantikus stílus – ahogy Dóri definiálja. 

SOK KICSI LEGÓ
A felújítás során a fiatal tulajdonosok nem futottak versenyt az idővel, három év alatt nyerte el a ház mai formáját. Úgy fogták fel az átalakítást, mint egy bonyolult legó megépítését, amihez idő és türelem egyaránt szükséges. A nagyobb munkák, a belső terek átalakítása, az aljzatfelszedés, a padlófűtés kiépítése, a szigetelés, az ablakcsere után egyből be is költöztek. Dóri szerint a ház lakva ismerszik meg és a tereket megtapasztalva sokkal jobban ráéreztek, mire van szükségük valójában. Szükségük volt a ház asszonya szerint egy fehér cserépkályhára a nappaliba, amiről a férj, Zsolt persze nem tudott, csak már beépülve szembesült vele, ellenkező esetben megvétózta volna, így viszont nem volt más választása. Ma már nincs ellenére a dolog, a benne lobogó tüzet hosszan képes csodálni a hideg téli estéken.

Galéria / 12 kép

Megnézem a galériát

KERTI ÖRÖMÖK
Közösen szerettek volna egy szépen ácsolt teraszt, ami esőben is használható, a fényről a szürkébb, de esős napokon a polikarbonát bevilágítóablakok gondoskodnak. Innen a szem a garázsra téved, ami egy kedves faburkolatú házikó a néhai disznóól helyén. A tetőtér egy újabb titkos bázist rejt játszószobával a gyerekek örömére. Most inkább ezt használják, mert a szívablakos lombházba befészkelt egy vörösbegy, és miután lovagiasak, átengedték a kismadárnak a helyet. A kis házak sora a kerten belül itt azonban nem ér véget, igaz, a szauna inkább a szülők kikapcsolódását segíti.

KINT IS, BENT IS
Benn is kicsit olyan, mintha kinn lennénk, az előszobába a hatalmas nyílászárókon ömlik be a fény. A gyors öltözéseket beépített pad segíti, a cipőket, kabátokat a monogrammal ellátott kis szekrények nyelik el. Ugyanitt pihenni is lehet a heverőn, a helyiség azon részében, melyre az előszoba helyett a télikert kifejezést használnánk. Utóbbi Dóri kedvence, Zsolté a konyha, mert nincs egyben a nappalival, nem kell tévézés közben az edények, evőeszközök csörömpölését hallgatni. Mindketten szívesen mesélnek arról, hogy otthonülők, a házuk minden elvárásuknak megfelel és annyira megszerették, hogy emiatt nincs is kedvük kimozdulni csak oda, ahol jobb, mint otthon.

GARDRÓB A GYEREKEKNEK IS
Az ilyen helyek felkutatása márpedig egyre nehezebb. A nappali ugyanis önmagában tökéletes hely a relaxációra. A belassulást a méretes kanapé, a hintaszék segíti. A tárgyak javarészt aukciós portálokról kerültek ide, így a komód, a zongora, vagy fönt a dolgozóban az asztal lábazatául szolgáló varrógépláb is online leütés. A dolgozó nem kizárólag a szülők tartózkodási helye, a gyerekek itt legóznak, noha van saját szobájuk is. A gyerekszobákban Dóri szerint a legnagyobb áldás az építész által betervezett gardrób, ami nemcsak nőknek, gyerekeknek éppúgy járna.

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2017/02-es számában jelent meg.


Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.