Forrás: Getty
Szakértőnk, Vukmirovits Nóra virágkötő, a SZEZØN Fenntartható Virág tulajdonosa osztja meg velünk szezonális tanácsait, és segít virágba borítani az otthonokat és a kerteket – a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Másfél hete még havazott az országban, így joggal fogalmazódik meg bennünk a kérdés, hogy végtére is mikor érdemes virágokkal teleültetni a tágabb környezetünket, azaz mikor álljunk neki a munkálatoknak a balkonon. Ehhez hoztunk most szakértői tippeket.
Tavasszal a természettel együtt ébredeznek szobanövényeink is. Ez az ő életükben is az egyik legfontosabb időszak az évben, így mindenképp érdemes egy-két dologra odafigyelnünk ilyenkor az ápolásukkal kapcsolatban.
1. Nem csak a lakásunkra fér rá a tavaszi nagytakarítás, és nem csak a könyveinken ül meg a por a fűtésszezonban, hanem növényeink levelein is. A legjobb, ha egy kis langyos vízzel megmosdatjuk őket a zuhany alatt. Szintetikus anyagokat felesleges használni, és a levélfény is mindenképp kerülendő – hiszen ’nem mind arany, ami fényes’ alapon lehet, hogy szépen csillognak majd a levelek, viszont veszélybe kerülnek a pórusaik, és csak megfojtjuk vele a növényt.
2. Ilyenkor van itt az átültetés ideje, viszont erre akkor (és csak akkor) van szükség, ha növényeink kinőtték a cserepet. Ezt abból tudjuk biztosan, ha a cserép alján már elkezdett ’kitörni’ a gyökérzet a lyukakon.
3. Ha úgy ítéljük meg, hogy az átültetésnek még nincsen itt az ideje, akkor is érdemes a föld felső rétegét (kb 2,5 cm vastagságban) kicserélni friss, tápanyagokban még gazdag virágföldre. Ezzel egyidőben érdemes elkezdeni adni nekik tápoldatot is rendszeresen, hogy feltöltsük a növények energiakészleteit.
4. A melegebb idő beköszöntével az öntözések számát emelni kell: minél melegebb, szárazabb időszakban vagyunk, annál gyakrabban van szükségük szobanövényeinknek is vízutánpótlásra. Ha lehet, próbáljuk mellőzni a közvetlen csapvizet, inkább esővízzel vagy ennek hiányában felforralt, majd visszahűtött csapvízzel, tisztított vagy állott vízzel gondoskodjunk nedvesen tartásukról – azaz amennyire lehet, ’klórmentesítsünk’. Ezt a kis odafigyelést mindegyik növény meghálálja majd.
5. Az esetlegesen elnyúlt hajtásokat is ilyenkor érdemes visszametszeni egy kicsit, még az előtt, hogy beindulna a gondos frissítés után a buzgó növekedési fázis.
KertészKEDDJ! sorozatunk többi részéről se maradj le:
Virágba borult kertek sorozatunkban pedig sorra vesszük a legkedveltebb kerti fajták gondozását: