Örökségből álomház – Egy nyeregtetős kádár-kocka újjászületése

Hősünk egy 78 négyzetméteres, nyeregtetős „kádár-kocka” volt előző életében. Üvegkalitka érkezővel, sötét és szűk folyosóval, egyik oldalán egy mini gardróbbal, fürdőszobával, külön WC-vel és spájzzal, másikon két kisebb, illetve egy nagyobb szobával. A folyosó végén egy konyha foglalt helyet, amelyet gázkazán és gázóra “díszített”.

Újratervezés

“Annak ellenére, hogy a nagyszülők vigyáztak rá, a ház állapota évről évre romlott. A gáz-, az áram- és a vízrendszer elavult, a nyílászárókon átsüvített a szél. Amit melegítettünk, az azonnal elszökött a házból, így elképesztő magas gázszámla mellett voltak elképesztően hidegek a teleink. Folyamatosan voltak apró kozmetikázások rajta, de a motor, ami hajtotta, teljesen elavult és tönkrement már. A falak vizesedtek, a padló jéghideg volt. Sötét, öreg és nagyon szűk volt az egész ház” – meséli Brigitta.

Az eredeti állapotok

Galéria / 8 kép

Megnézem a galériát

Az első percben nyilvánvaló volt a számukra, hogy a konyha és a mellette lévő szoba közti falnak mennie kell. Mivel párjával mind a ketten az amerikai konyha szerelmesei, nem volt kérdés, hogy egybenyitják a központi teret. Mint mondja, annak idején megvoltak a funkciói annak, hogy minden helység zárt volt, de mostanra változtak a trendek, praktikus megoldásokkal az egybenyitott terek hátránya is kiküszöbölhető.

“Első lépésként tégláig lecsupaszítottuk a házat. Ekkora derült ki, hogy nincs normális alapzat alatta, sem normális födém felette, így kénytelenek voltunk első nagyobb lépésként ezeket megoldani. A betonfödémet elhagyhattuk volna, elég lett volna csak a szigetelés, de az az álmunk, hogy egy szép napon a felső szintet is belakjuk.”

Galéria / 2 kép

Megnézem a galériát

A vizesblokk oldalán, a konyhát megelőzően volt egy kisebb spejz. Végül ezt is beáldozták. A konyha és a spájz falát egybenyitották, így még nagyobb teret kialakítva az étkezőnek és a teraszajtónak. A fürdőszoba mellett volt egy kb. 2 nm-es „gadrób”. Ezt a helyiséget egybenyitották a fürdőszobával. Szélesebb nem, de legalább egy kicsit hosszabb, frissebb és modernebb lett. Ennek a gardróbnak a helyére került be a mosó- és szárítógép, valamint a kondenzációs kazán. A gázzal való fűtést megtartották, az egész házban padlófűtést fektettek le.

Megtartani, ami szép

“Abban is biztosak voltunk, hogy bármennyire is szeretjük, az üvegkalitka érkezőnek mennie kell. Ezt teljes mértékben beépítettük téglával, kialakítva egy 10 nm-es előszobát szekrényekkel, leülővel és két, kertre néző nagy panoráma ablakkal.”

A vágott téglafal, amely az egész konyha-nappali oldalán végigfut, a legnagyobb szerelmük, illetve a tapétákkal is meg voltak elégedve. Egy kicsit féltek ugyan Brigittáék a faléceket ábrázoló, 3D hatású tapétától, de tökéletes választásnak bizonyult. A beton is szerelem volt első látásra, tökéletesen passzol a téglákhoz. A természetes hatású burkolatok mellett tették le a voksukat, így a beton lámpák, a betonóra és a beton hatású munkapult is telitalálatnak bizonyult, tökéletesen harmonizál a téglákkal. A küszöb nélküli, egységes vinyl padló is csodálatosan sikerült. Okos megoldás volt még a geberites WC, és hogy igyekeztek lebegő bútorokat választani. Nagy kedvenceik még a LED csíkok, amelyek mind a vendég WC, mind a fürdőszoba esetében nagyon praktikus és hangulatos elemként szolgálnak.

“A vártnál nehezebb volt türelmesnek lenni, főleg, hogy az álomotthonunk képe folyamatosan ott lebegett a szemünk előtt. A felújítás 2022. március 15-én indult, és december elején költöztünk be. Ekkor még a kisebb munkálatok hátra voltak, de már lakható volt, és elkezdhetjük a berendezést.”

“Mivel nagyon friss élmény még a felújított ház, nem csinálnánk újra semmit. Sok ideig tartott a tervezés és a felújítás. Előfordult, hogy evés közben jött meg az étvágy, és felújítás közben változtattunk. Ezeket a változtatásokat ma is megtennénk. Mindennek vannak előnyei és hátrányai. Nincs olyan, hogy tökéletes választás. Lehetett volna parketta, lehetett volna igazi fából az étkező mögötti tapéta. Az idő múlásával lehet, hogy ezeket megváltoztatjuk majd, de számunkra ez most egy álomotthon.”

Az álomotthon

Galéria / 11 kép

Megnézem a galériát

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.