“2017-ben vásároltuk meg otthonunkat, amely korábban egy idős hölgyé volt. Amikor megkaptuk a kulcsokat, a ház már hosszú ideje lakatlanul állt – a pókhálók egészen a földig értek. Bevallom, először megijedtem attól, hogy vajon mit tudunk kihozni belőle. A régi, kopott hajópadló minden helyiséget uralt, a falak pedig bőven hagytak kívánnivalót maguk után” – idézi fel a kezdeteket Leila.
A ház 95 négyzetméteres, három nagy szobával rendelkezik – az egyikből egy falbontás után nappalit alakítottak ki. Ezen kívül van egy előtér, egy konyha, egy fürdőszoba, külön mellékhelyiség, valamint egy hatalmas terasz, amelyet utólag építettek hozzá. “Igyekeztünk minden kis teret úgy kihasználni, hogy ne csak praktikus, hanem esztétikus is legyen.”
A berendezés eklektikus: a country stílus keveredik néhány loft kiegészítővel, valamint skandináv és farmhouse elemekkel. Leila bátran kombinálja a modernebb tárgyakat vintage hangulattal. Ahogy fogalmaz: alapvetően a vidéki stílus áll hozzá a legközelebb, ezért a lakás enteriőrjét teljes mértékben saját elképzelései szerint alakította ki, külső segítség nélkül.
A természetes anyagok használatát részesíte előnyben – szinte minden bútorunk tömör fából készült. A textilek fontos szerepet kapnak: rengeteg párna és puha, kötött takaró teszi még otthonosabbá a tereket. A fém hideg hatása miatt náluk alig kap helyet, a műanyagot pedig teljesen kerülték.
“Az egyik kedvenc elemünk a saját kezűleg készített pajta tolóajtónk, amelyre különösen büszkék vagyunk. Az üzletekben horror áron kínálták, így inkább mi magunk vágtunk bele az elkészítésébe. Egy helyi barkácsboltban vásároltunk egy erdei lucfenyő lapot, amelyre keresztben két lécet fúrtunk, majd két réteg tölgy lazúrt kapott. Végül díszzsanérokat festettünk feketére, a kilincs pedig egy régi, tönkrement komódunk ajtajáról származik – így született meg a lakás egyik ékköve.”
Galéria / 3 kép
A kuckós hangulatot két kandalló is fokozza. Az étkezőasztal mellett egy bioetanol kandalló kapott helyet, amelynek lángja mellett vacsorázni egy téli estén igazán meghitt élmény. A nappaliban pedig egy elektromos kandalló biztosít kellemes meleget és hangulatos látványt.
“A költséghatékonyság jegyében, amit csak lehetett, mi magunk készítettünk el. A lakás több pontján visszaköszön a szarvas motívum – faliképek és dísztárgyak formájában –, ami számomra a természetet és az erdő varázsát hozza be az otthonunkba.”
Galéria / 6 kép
Jelenleg a konyha és a fürdőszoba felújítása zajlik, és itt is igyekeznek mindent saját kezűleg megoldani. Leila ígéri: amint egy újabb szakasszal elkészülnek, bemutatják nekünk otthonuk ezen szegletét is.
Galéria / 12 kép