Egy tipikus kádár-kocka a legkevésbé sem tipikus átalakulása IV.

Fő a rugalmasság

Ebben a házban a másik gyerekszoba ugyanolyan kihívásokat tartogatott, mint a mini, csak legalább az alapterülete egy picivel nagyobb volt.

Adott egy oszlopokkal és gerendákkal tarkított, szintén kis alapterületű tetőtéri szoba, amit egy pici fiúcska otthonának szántak. Számos speciális körülmény – alacsony belmagasság, ferde falak – ellenére azonban kihoztuk belőle a maximumot! Hangulatos, tágas érzetű a mérete ellenére, és megőrizte az alkalmazkodóképességét, hiszen változnia kell egy kicsit, ha elérkezik az iskola. A fő berendezési elem egy beépített tároló bútorokkal egybeépített gardrób lett, amelynek a központi egysége egy olyan ágy, ami méretes, hosszú távon is tökéletes fekhely lesz. Az ágy mögött teljesen kárpitozott, bordázott falburkolat biztosítja a kényelmet – neki lehet dőlni akárcsak egy kanapé hátfalának. Ráadásul a szemben lévő kerek falipolcot kivilágítottam, hogy szép hangulatfény legyen az ovis számára, amikor pihenni tér. De sikerült a későbbi korszakra is készülni ezzel a kis dekor effekttel, mert a polc mögött rejtőzködnek egy kamaszkori TV-hez tartozó kiállások – így a mozi éppen a puha, kárpitozott ággyal szemben lesz, amiből egyébként egy vendégágy is kihúzható, ami most jó lehet az édesanyának, később a pizsipartik nélkülözhetetlen eleme lesz.

A sátor fokozza a kuckós hangulatot, ami a testvér szobában is megtalálható, épített formában – de mobil, így íróasztalra lehet cserélni pár év múlva. A gardrób nemcsak tárolóhelyet biztosít, hanem úgy terveztem, hogy gondosan elrejtse a gerendát, ami megzavarta volna a szobát. Dekorláni szinte nem is kellett – lamellával öltöztettem a kis szabad falfelületeket –, kicselezve kicsit a szoba magasság érzetét.

Sokféle szerepben

A földszinten pedig létrejött egy multifunkcionális dolgozószoba, ami a nappaliból nyílik. Ami nem maradhatott ki: két munkaállomás, extra tárolóhely olyasminek, ami a gardrób szobába már nem fér, de nem kell gyakran, továbbá vendégszoba funkció és zeneszoba! Mindössze 14 nm-en! 

Nem volt könnyű, hogy a berendezés mindenre megoldást kínáljon, de nem legyen zsúfolt a tér, és szépen mutasson az enteriőr a nappaliból is, hiszen általában nyitva van az ajtaja.  A tároló elemeket így gyakorlatilag megpróbáltam nagy részben magasan, a falakon elhelyezni –így elfért alatta a kinyitható kanapé –, de ha valaki csukott állapotában fekszik le, élvezheti a muzsikát – hiszen szemben van a zongora. A home office az óriási ablak alá került, és felülről extra világítást kapott.

Alapelv: a kevesebb több!

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát

Perneczky Regina

Render: Exoarch Vizualizáció

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.