A fürdőszoba felújítását az emberek többsége a csempe kiválasztásával kezdi. Antoniettáék sem tettek másként. És bár első szándékból nem szerettek volna hozzáértő segítségek kérni ehhez, hamar rájöttek, hogy olyan bőséges a választék, hogy egyedül nem fognak tudni jól választani – úgy, hogy azt hosszú évekig szeretni tudják. „Amellett, hogy nagy segítség terveket látni arról, hogy amit az ember elképzelt, kiválasztott, hogyan mutatna a térben, sok apró, de fontos részletre is fény derülhet így. Nekünk például tetszettek az olyan csempék, amelyeken van arany csík. Azonban kiderült, hogy ez akkor nézne majd jól ki igazán, ha a csaptelepek is arany színűek lesznek. Mivel azonban ez utóbbit nem szerettük volna, előbbiről is letettünk inkább.”
De nem csak ebben segítettek a látványtervek. Azt is megmutatták, hol az ideális arány a mintás csempék eredményezte „túl sok” és plafonig futtatott fehér falburkolat keltette „túl kevés” között. „A saját tapasztalataink alapján én mindenképp ajánlom a látványtervek készíttetését. Vannak olyan üzletek, ahol a termékek mellé ingyenesen adják ezt.”
A praktikus megoldásokról
A zuhanyzó
Két dolgot tartottak szem előtt Antoniettáék: az egyik, hogy legyen egy süllyesztett rész a falban, ahol lehet tárolni a tusfürdőt és a sampont, a másik pedig egy ülőrész, amit többféleképpen lehet használni. Ez utóbbit ytong téglából építette meg a kőműves.
WC és bidé
Falba szerelhető megoldást választottak, ami optikailag is nagyon jó mutat, de emellett praktikus is, hiszen a kiugró részre lehet például illatosítót akasztani. A leveles csempékkel pedig egy akváriumra emlékeztető dekorációt kapott a tartályok fölötti terület, ami LED világítást is kapott felülről.
Hangulatvilágítás
A mennyezeti világítás mellett (ami spot lámpákból áll) külön hangulatfényeket kapott a fürdőszoba: van dimmelhető hangulatfény, amit bevezettek a zuhanyzó süllyesztett falrészébe, az ’akvárium” fölé, a tükörhöz és a mosdóhoz is.
Tárolóhelyek
Asztalossal készítették méretre a mosdó alatti szekrényt. A különlegessége – a LED fény mellett – az üvegszilánkok és az edzett üveg. Az okos tervezésnek köszönhetően jól el lehet pakolni benne, és nem csak elférnek benne a fürdőszobai holmik, de szép rendet is tudnak benne tartani. Ehhez 4 fiók áll rendelkezésre – ebből 2 jó széles és mély. Ezekbe vásároltak Antoniettáék fa tárolókat, melyek segítenek kitölteni a teret. „Ha újra tudnám tervezni, talán ezen az egyen változtatnék: inkább több lapos fiókot választanék, azokat talán egyszerűbb lenne megtölteni, mint a kevesebb, de mély tárolóhelyet.”
Mosógép&szárítógép
Két gépnek kellett helyet találni egy 2×4 nm-es fürdőszobában, amire igazából egy megoldás volt: egymásra építeni őket egy univerzális összekötővel. Ezt egészíti ki egy kihúzható szárító, amire 20 kg-ig lehet pakolni. Amikor lejár a szárító, azon lehet például hajtogatni a ruhákat. „Sajnos annyi helyünk nem volt, hogy teljesen beépítsük a gépeket, így ez a félig nyitott, félig zárt beépített szekrény lett belőle, ami elnyeli a mosószereket is. Rögtön mellette van egy plafonig érő szekrény, ami minden mást elnyel a fürdőben, aminek még nem jutott hely. Számomra ez nagyon fontos volt, mert szeretem a rendet és az átláthatóságot.”
Bojler – no, meg a szennyestartó
Sok fürdőszoba összképébe rondít bele a bojler – itt azonban erre is kapunk egy szuper megoldást. „Elrejtettük a tolóajtó mögött, fölötte pedig tökéletesen elfér a szennyestartó egy akasztónak hála, így az sincs szem előtt.”
„Remélem ezzel tudok esetleg másokat is inspirálni, és hátha néhány praktikus megoldás segít másnak is szebbé varázsolni a fürdőjét.”
Galéria / 21 kép
Ezekről a sikertörténetekről se maradj le: