A Home Office-szá avanzsált legkisebb szoba
“Lakások eladásra történő felkészítésével és lakberendezéssel foglalkozunk. Emellett rendszeresen vásárolunk felújításra ingatlanokat, majd értékesítjük őket. De eddig alapvetés volt, hogy panellakásokkal nem foglalkozunk. A téglalakások könnyebben alakíthatók, és mivel a feleségem, Timi lakberendező, őt engedni kell szárnyalni, hiszen ezzel teremtünk értéket.”
Egy panellakásban azonban sokkal több a kötöttség. Nem lehet például falakat mozgatni. Az se vonzó, hogy rendszerint egy lépcsőházban 30-40 lakás is van, mert minél több a lakó, annál nehezebb az együttműködés és a közös terek tisztán tartása. „A lakáskeresés során van még egy fontos szempontunk: előnyben részesítjük Zuglót, illetve a budai kedvelt kerületeket, mert a „zöld felületek” miatt barátságosabb, élhetőbb a környék, ami népszerűvé, ezáltal eladhatóbbá teszi azokat a részeket.”
Ilyen előzmények után bukkantak rá Jánosék a Telepy utcai lakásra, amelynek az alaprajza első ránézésre megfogta őket, méghozzá az alábbiak miatt:
- 3 lakóteres (2+1) volt a lakás sok ablakkal,
- külön volt a WC és a fürdőszoba
- a nappali közel 28 m2-es volt
- tartozott hozzá egy 3 m2-es erkély, ami a pandémia óta igencsak felértékelődött a lakáskeresők körében
- a lakás 1. emeleti
„Nagyon megtetszett nekünk az ingatlan. De aztán jött a „fekete leves”. Először az a felismerés, hogy a IX. kerületben található – azaz nem a kedvelt körzeteink egyikében –, aztán pedig a még nagyobb meglepetés: ez egy panellakás.”
Bár az első gondolatuk az volt, hogy így inkább elengedik a ingatlant, csak rávették magukat arra, hogy személyesen is megtekintsék.
Apróságok, amik nagyon sokat számítanak
A 9. kerületbe érve meglehetősen vegyes érzések fogadták őket. Noha a környéken sok a régi, fel nem újított ingatlan, egyre több újépítésű ház bújik ki a földből, vadonatúj lakótömbök épülnek, ami felértékeli a kerületet. Látszik továbbá, hogyan nagyon népszerű a fiatal korosztály körében, szívesen költöznek ide.
„Az ingatlan lokációja kiváló volt, mert egy kevésbé forgalmas belvárosi utcába épült a lakás, de közel van az Üllői út, amint keresztül autóval is gyorsan el lehet érni szinte bármely pontját a városnak. Ezenkívül tömegközlekedési szempontból is megfelelő volt az elhelyezkedése, mert a Semmelweis Klinikák, illetve a Nagyvárad téri metrómegállók közt található, ami szintén megkönnyíti az itt lakók életét, ráadásul az éjszakai járat is a közelben áll meg.”
A házhoz érve szimpatikus volt:
- nem 10, csak 4 emeletes épületben volt a lakás;
- a teljes társasház 4 lépcsőházból állt;
- lépcsőházanként csak 12 lakás volt;
- az utcafront oldalról a homlokzat jó állapotú és tiszta volt;
- a ház kicsit beljebb helyezkedett az utcától, az épület előtt fák és előkertek voltak, vagyis „zöldre” nézett a lakás;
- nem voltak graffitik a falakon;
- a kukák nem a bejáratnál, nem a lépcsőházban, hanem külön kukatárolóban voltak;
- a bejáratnál volt faliújság, amin kint voltak a fontos információk;
- a lépcsőház ugyan nem frissen festett volt, de tiszta;
- nem volt szemét a földön, amiből látszott, hogy a lakók gondos gazdái az ingatlannak;
A LAKÁS EREDETI ÁLLAPOTÁBAN
Galéria / 7 kép
„Megérkezünk a lakásba, és azt találtuk, amire a képek alapján számítottunk: egy nagyjából kipakolt teret, amit egy ideje már nem lakott senki. Minden szobának volt saját ablaka, a lakás közepén volt egy kényelmes méretű étkező, ami azáltal, hogy két oldalról kapott fényt, az megszokottnál világosabb volt.
Végül úgy döntöttünk, hogy érdemes megvenni a lakást, mert több pozitívum van, ami a vásárlást támasztja alá, mint negatívum, ami attól eltántorítana bennünket. Ráadásul tudtuk, hogy ezzel értéket is teremtünk.”
A felújítás folyamata
Mivel hagyaték volt a lakás, egy-két tartozást, hivatalos ügyet még rendezni kellett, ami kb. 2 hónapig elhúzódott. Ráadásul Jánosék nem kalkuláltak azzal, hogy az új villanyórát közel 6 hónap alatt tudják megszerezni. De mint mondja, abszolút pozitív hozzáállással találkoztak a közös képviselő, a gondnok és a közvetlen szomszédunk részéről is. Így kaptak áramot, nem kellett megvárni a felújítással a villanyóra beszerelését. „A rekonstrukciónál ügyeltünk arra, hogy hagyjunk szabad falfelületeket, ahová szekrényeket lehet berakni. A villanyszerelőnk átvezetékelte a lakást. Fontos szempont volt, hogy a csillárokhoz nem vezethetnek kábelcsatornák.”
Kicserélték:
- a bejárati ajtót;
- a konyhabútort (vadonatúj konyhaszekrényt és konyhai gépeket kapott a lakás);
- a vízórákat;
- a szanitereket (WC, kád, mosdó);
- a meleg burkolatokat (linóleumokat, padlószőnyeg);
- a hideg burkolatokat (csempe);
- az erkély új járólapot kapott;
- az egyik szobába és az étkezőbe LED világításos fali paneleket álmodott meg Timi, ami nagyon egyedivé változtatta a lakást
A LENYŰGÖZŐ VÉGEREDMÉNY
Galéria / 6 kép
Magasan van a léc
„Mivel Timi vezetésével home staginggel és lakberendezéssel foglalkozunk, folyamatosan belső tereket alakítunk, szépítünk. Ezekhez a tevékenységekhez szorosan kapcsolódik a részleges vagy teljes lakásfelújítás. Amikor saját tulajdonú ingatlanon dolgozik az ember, plusz energiákat mozgósít, mert nincs ott megrendelő, aki esetlegesen visszafogná, korlátozná az alkotást, a szárnyalást! Ilyenkor ki lehet élni a kreativitást! Ezzel együtt nagyon figyelni kell, hogy szakmailag rendben legyen minden, mert ahogy mi is kritikus szemmel nézzük a többiek munkáit, minket is vizslató szemek követnek.
Persze ennél sokkal fontosabb, hogy az általunk magasra tett lécet ne verjük le! Feleljünk meg a saját elvárásainknak, mindig kívánatos legyen a portékánk, és tudjunk megújulni.”
Ezekről a sikertörténetekről se maradj le: